[origo] itthon

100
90

Magánbefektető építi a kormánynegyedet

Szabó András|2007. 05. 03., 13:44|Utolsó módosítás:2007. 05. 03., 15:08|

Kiválasztotta a kormány azt a konstrukciót, amely alapján felépülne az új kormányzati negyed. Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára szerint a közbeszerzési pályázaton győztes magánbefektető építené fel az épületegyüttest, amely 25 évre bocsátaná azt a kormány rendelkezésére. A Fidesz nehezményezte, hogy a kormány azt a finanszírozási modellt választotta, amelyet korábban az Állami Számvevőszék is kifogásolt.

JÁTSSZ ONLINE!

140 milliárd forintos megtakarítást jelent 25 év alatt az a konstrukció, amely alapján megépül a kormányzati negyed - közölte csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. Gál J. elmondta: a kormány a legolcsóbb, az állam és a magánszféra együttműködésén alapuló megoldást választotta az előkészítő bizottság által javasolt négy elképzelés közül.

Ennek lényege, hogy a beruházást a közbeszerzési pályázat keretében kiválasztott magánbefektető valósítja meg, aki az üzemeltetés egy részére is lehetőséget kap majd. A szerződéskötés után a negyed megvalósításáért viselt kockázatot a magánbefektető viselné. A befektető 25 évre a kormány rendelkezésére bocsátja az ingatlanegyüttest, amely a futamidő végén kerülhet állami tulajdonba, a megvásárlásról 2034-ben kell dönteni.

A jelenlegi minisztériumi épületek értékesítéséből várhatóan több mint 100 milliárd forintot az államadóság csökkentésére lehet majd fordítani. Becslések alapján az épületegyüttes kivitelezése 32,3 milliárd forintba fog kerülni. Gál J. Zoltán kérdésre elmondta: a kormányzati ingatlanok üzemeltetési költségei jelenleg 13 milliárd forintba kerülnek, ez várhatóan 8,5 milliárd forinttal csökkenne a kormányzati negyedben.

Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a kormány ismét azt a finanszírozási modellt, a PPP-projektet választotta, amely korábban a kollégiumépítéseknél, vagy az autópálya-építéseknél már megbukott, és az Állami Számvevőszék is kifogásolta. Cser-Palkovics hozzátette: a recept hasonló, mint a korábbi "Gyurcsány-üzleteknél", vagyis az állam rosszul jár, egy szűk üzleti kör viszont jól.

Azzal kapcsolatban, hogy beruházás 32,3 milliárdba kerül, és ezzel 140 milliárdost spórol az állam, a helyettes szóvivő azt mondta: vagy valamelyik szám nem stimmel, vagy pedig csúsztat a kormány és olyat hasonlít össze, amit nem lehet. A Fidesz szerdán jelentette be, hogy a Legfőbb Ügyészséghez fordultak a kormányzati negyed ügyében.

(MTI)

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »