[origo] itthon
Árulhatják a macskagyilkolós filmet
Pethő András|2007. 05. 08., 18:24|Utolsó módosítás:2007. 05. 08., 18:34|Hiába folyik eljárás amiatt, hogy egy filmben vízbe fojtottak egy kismacskát, a film alkotója a mai napig forgalmazhatja a filmet. Azt ugyanis nem lehet betiltani, amíg nem születik bírósági ítélet. A producert egyelőre legfeljebb azért büntethetik meg, mert anélkül árulja a filmet, hogy a korhatárok szerint besoroltatta volna.

Az állatkínzásért két év járhat
Az ötödik katgóriában szertnék látni az Álszentet
JÁTSSZ ONLINE!
A Fehérkereszt Állatvédő Liga egy másik állatvédő szervezet mellett már korábban feljelentést tett amiatt, hogy Toepler Zoltán Álszent című filmjében vízbe fojtottak egy kismacskát. Az állatvédők azonban észrevették, hogy Toepler a honlapján keresztül elérhetővé tette a filmet, arra hivatkozva, hogy aziránt a botrány óta óriásira nőtt az érdeklődés.
A film forgalmazását az állatvédők szerették volna megakadályozni, de nem jártak sikerrel. Így a filmet jogosan árulja az alkotó, annak ellenére, hogy a tartalma miatt már folyik az eljárás. Szilágyi István, a Liga egyik kurátora szerint a bírósági ítéletig akár két év is eltelhet, addig azonban bárki megveheti a szerintük törvénysértést tartalmazó filmet.
Az állatvédők ugyanis megkeresték a honlap fenntartóját, aki azt közölte, hogy csak akkor veheti le az oldalt a film elérhetőségével, ha a rendőrség vagy a bíróság megkeresi. A rendőrség szerint viszont a bírósági ítéletig senki sem bűnös, így a film ellen sem léphetnek fel.
A karika hiánya miatt büntethetik
A Magyaroszágon készülő vagy forgalomba kerülő filmeket a Nemzeti Filmiroda regisztrálja. Taba Miklós igazgató az [origo]-nak elmondta, hogy a filmtörvény alapján nem lehet megtiltani egy film forgalmazását, még akkor sem, ha a legsúlyosabb, ötödik kategóriába tartozik (lásd keretes írásunkat). Taba szerint ezeket a filmeket ugyanakkor már nem szokták műsorra tűzni a mozik, és tévébe sem kerülhetnek. Azt viszont, hogy az Álszent című film ebbe a kategóriába esik-e, még nem lehet tudni, ugyanis egyelőre nem soroltatták be.
Toepler Zoltán valójában ezzel vétett, mivel Taba Miklós tájékoztatása szerint egy filmet sem lehet forgalomba hozni addig, amíg nem sorolták be. Az pedig, hogy egy 3000 forintos csekkért cserébe Toepler elküldi a filmet DVD-n, már forgalmazásnak minősül, ami besorolás nélkül viszont szabálysértés. Taba elmondta: "Ilyenkor a Filmiroda szankcionálhat, és várhatóan fog is, mivel így a tudomására jutott a dolog." Toepler Zoltán megerősítette, hogy forgalmazza a filmet, de mást nem kívánt nyilatkozni az [origo]-nak.
Az Álszent című filmet a 38. Magyar Filmszemlén mutatták be, és a zsűri különdíjjal is jutalmazta. Egyik jelenetében látható, ahogy egy kismacskát vízbe fojtanak. Toepler erre egy közleményben úgy reagált, hogy a film csak provokáció volt, ráadásul egy életképtelen állatot fojtottak vízbe egy korábbi felvételen. Az állatvédők azonban rámutattak, hogy még elfogadható ok esetén is csak kábítás mellett, a lehető legkisebb szenvedést okozva szabad kioltani az állatok életét.
Jacobi Viktória
[origo]
[origo] címlapon»
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
- Kifosztva és elárulva - Németország a hatvannyolcasok szorításában
- Verekedés miatt intézkedtek a rendőrök a szülészeten
- Tovább dől a Malév-dominó
- Mindent széttör az acélgerinc
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
Rengeteg szigorítást tartalmaz a készülő büntető törvénykönyv szerdán nyilvánosságra hozott tervezete. A gyerekeket a zülléstől és a szexuális zaklatástól is kemény ...
Félnek a bőröndélettől a hoppon maradt malévosok
Malévos légiutas-kísérők, pilóták, mérnökök sorakoztak kedden és szerdán azoknak a fapados légitársaságoknak a toborzó gyűlésein, amelyek a csődbe ment magyar ...
Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága?
Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
Magyar magán- és közügyek keveredtek össze az emír tárgyalójában
Egyre titokzatosabbak annak az utazásnak a részletei, amelyen egyszerre vett részt a miniszterelnök egy legközelebbi munkatársa, egy befolyásos fideszes képviselő és egy ...
Mikor bólintott Matolcsy, és miért rázta az ujját Pintér? Orbán országértékelője belülről
Nagy volt a kontraszt a tavalyi optimista ígéretek és a mostani országértékelő között, Orbán Viktor azonban ezúttal is hálás közönség előtt beszélt. Bár úgy tűnt, ...
Kullogó magyaroknak üzent Orbán
Nem szabad megijedni attól, hogy sokan nem értik, mit miért teszünk, haladni kell tovább a megkezdett úton - ez volt a lényege Orbán Viktor keddi országértékelő ...
Mi lett Orbán szamarával?
Tizennegyedik éve minden februárban nagy beszédet tart Orbán Viktor, amelyben értékeli az elmúlt évet, illetve célokat tűz ki a következőre. Délután háromtól az ...
Jönnek az öntudatos hazafiak
Magyarország védelme mindenki kötelessége - ez az egyik fő üzenete a 2013-tól életbe lépő új Nemzeti alaptantervnek, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra. A tanterv ...
A törvénysértés határán táncolnak a hideg miatt bezáró iskolák
Egész sor iskola jelentette be a múlt héten, hogy a havazás és a hideg miatt többnapos vagy akár többhetes tanítási szünetet tart. A törvény szerint csak rendkívüli ...
- Kifosztva és elárulva - Németország a hatvannyolcasok szorításában
- Verekedés miatt intézkedtek a rendőrök a szülészeten
- Tovább dől a Malév-dominó
- Mindent széttör az acélgerinc
- Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
- Elnézést kérek minden olvasótól - interjú Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkárral
- Fütyül a forint a bóvlira
- Félnek a bőröndélettől a hoppon maradt malévosok
- Emelkedőre került a forint
- Beszakadt a Balaton jege két Hummer alatt
- Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
- Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága?
- Agresszív fácán tartja rettegésben egy brit falu lakóit
- Négy hónapos csúcsot döntött a forint
- Magas hőmérséklettel küzdenek a fukusimai atomerőműben
- Négymilliárdot is bukhat az állam a komáromi Nokia bezárásán
- Kezd kifogyni az élelmiszerből Irán
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Kőkemény az új Bourne-film előzetese
Meggyőzőnek tűnik a Matt Damon nélkül folytatódó akciósorozat új epizódja.
Diákok és a péniszpánik
A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Örökös bóvlisták közt
A vilgág bóvlistáival - Uruguay, Guatemala vagy Macedónia került egy szintre Magyarország.