Deformálódó golyóra cserélhetik a kommandós lőszert

Vágólapra másolva!
Régóta vizsgálja az ORFK annak lehetőségét, hogy az emberi testben alakot váltó, azon át nem hatoló lőszerekre cserélje a most használt hagyományos golyókat. A pénteki túszejtésnél a kommandós lőszere átment a bankrabló testén, és súlyosan megsebesítette az egyik túszt. A köznyelv által tévesen dum-dum golyónak nevezett lőszer négyszer annyiba kerülne, mint a hagyományos.
Vágólapra másolva!

"Nem született döntés az ügyben" - közölte Garamvölgyi László ORFK-szóvivő arra vonatkozóan, hogy lecserélik-e a kommandósok, vagy esetleg az egész rendőri állomány által használt lőszereket a közeljövőben. Azt azonban hozzátette, a rendőrség régóta vizsgálja a csere lehetőségét. Jelenleg információkat, tapasztalatokat gyűjt az ORFK az úgynevezett expanzív lőszerrel kapcsolatban, amit sok más országban használnak a terrorelhárítók és más rendőri szervek.

Az expanzív lövedék leginkább abban tér el a jelenleg használttól, hogy nem hatol át az emberi testen. Mint azt Garamvölgyi László elmondta, ez a lőszer "szétterül", "felrobban" az emberben, így már karba, lábba lőve is harcképtelenné teszi az áldozatot. Ez egyben azt is jelenti a szóvivő szerint, hogy például egy nehéz szituációban nem kell feltétlenül a túszejtő fő testszerveire, szívére, tüdejére célozni.

A végső döntés meghozatalában számba veszik a döntéshozók a pénteki, tragikus végű bankrablást is. A Széna téri fiókban az egyik kommandós lőszere áthatolt a bankrablón, majd az egyik túsz lábában súlyos sérüléseket okozott. A köznyelv által tévesen dum-dum golyónak nevezett lőszer megállt volna a bankrablásra készülő férfiban, vétlen ember nem sérült volna.

Mintegy 120 forintba kerülne az új lövedék darabja a mostani 35 forintos, hagyományos lőszerrel ellentétben, de Garamvölgyi szerint nem pénz kérdése a csere. Szerinte azt kell eldönteni, hogy csak bizonyos csapatok, vagy a 18 ezer fős közbiztonsági állomány egésze kapjon belőle, és meg kell változtatni "a jogi környezetet is". Csapatpróbának is meg kell előznie a döntést, amit követően közbeszerzési eljárás dönthet majd a vásárlásról. Tehát legkorábban hónapok múlva lehetséges, hogy robbanó lőszer kerüljön a rendőrök Parabellumának tárjába a szóvivő szerint.

Magyarországon jelenleg az úgynevezett teljesköpenyes pisztolylövedékeket használják a rendvédelmi szervek. Mint azt egy névtelenséget kérő igazságügyi fegyverszakértő elmondta az [origo]-nak, ez "gyakran nem képes teljes mozgási energiáját leadni az emberi testben, átüti azt, mert nem deformálódik". Nem így az expanzív lövedék, ami a szakértő szerint "a testbe csapódva intenzív alakváltozást szenved". Bár Garamvölgyi "robbanó" lőszerről beszélt, a szakértő szerint robbanásról szó sincs.

A fegyverszakértő azt állította, az expanzív lövedék sem marad minden esetben a meglőtt emberben. Ahogy fogalmazott: a megfelelően tervezett expanzív pisztolylőszernél ha "vastag testrészt", például mellkast ér a lövés, akkor marad az emberi testben. További előnye lehet a szakértő szerint, hogy nagyobb roncsoló hatása miatt a meglőtt személy gyakran gyorsabban válik harcképtelenné, mint ha ugyanolyan feltételek mellett teljesköpenyes lövedékkel lőnék meg. Gyakorlatilag a legtöbb nyugati ország rendőrségénél használnak expanzív lőszert - állítja a szakértő.