Kidobja a kormány a szappanhabos törvényt is

Vágólapra másolva!
Nagytakarítást rendez a törvénytárban a kormány, hatályon kívül helyezik azokat a jogszabályokat, amelyek még hatályosok ugyan, de már értelmüket vesztették, és egyébként sem tartja be őket senki. Így például eltűnik az a jogszabály, amelynek értelmében a borbély a használt szappant már nem kenheti fel a vendég arcára.
Vágólapra másolva!

A kormány több ezer olyan törvény és törvényerejű rendelet hatályon kívül helyezését kezdeményezi, amelyet a rendszerváltozás előtt alkottak, de mára elavulttá váltak - olvasható a Kormányszóvivői Iroda csütörtöki közleményében.

Az iroda közlése szerint a mai napig hatályos például az az 1894-es törvény, amely szerint a fiúk az apjuk, a lányuk pedig az anyjuk vallását öröklik. Aki ezt az előírást nem tartja be, az törvényt sért, más kérdés, hogy nem kell büntetéstől tartania ebben az esetben - fogalmaz a közlemény.

Jelenleg nincsenek már gombaszárítási céltanfolyamok sem, a róluk szóló törvény viszont él - folytatja az iroda, és a fodrászoknak is törvény tiltja, hogy az egyszer már felhasznált szappanhabot újra felkenjék az ember arcára.

Az ehhez hasonló törvényekből és törvényerejű rendeletekből több ezer van - írta a Kormányszóvivői Iroda, amely hangsúúlyozza, hogy ráadásul ezeket nem is ismerhetik az emberek, a rendszerváltás előtt ugyanis ellentmondásos volt a jogszabályok kihirdetésének gyakorlata. Korábban nem volt kötelező minden jogszabályt a hivatalos lapban kihirdetni, ezért számos régi jogszabály csak minisztériumi irattárakban vagy levéltárakban lelhető fel.

A kormány szerdai döntése értelmében egy olyan átfogó törvényjavaslatot terjeszt majd az Országgyűlés elé, amely hatályon kívül helyezi a formai értelemben még hatályos, de a gyakorlatban már nem alkalmazott törvényeket. A tervek szerint a kormány a következő hónapokban áttekinti az összes többi jogszabályt is, az év végén, a selejtezés után, pedig mindenki számára hozzáférhetővé teszi a hatályos jogszabályok szövegét.

A kormány akciója kapcsán az Amnesty International (AI) azt indítványozta, hogy a törvénytárból vegyék ki a nemi erőszak jelenlegi definícióját is, a nemzetközi jogvédő szervezet szerint a jelenlegi megfogalmazás a 19. századi törvények hangulatát idézi. Az AI szerint az lenne a cél, hogy a nemi és a szexuális erőszak definíciója ne az erkölcs és a morál megsértésére vonatkozzon, hanem a személy fizikai, szexuális szabadságának a megsértését jelentse.