Meghalt Artner Iván, a Tilos Rádió egyik "oszlopa"

Vágólapra másolva!
Motorbaleset következtében 40 éves korában meghalt Artner Iván alternatív rockzenész, aki az 1990-es évek elején egyik oszlopa volt a még illegális Tilos Rádiónak.
Vágólapra másolva!

Artner Iván, ahogyan az a magyar underground körökben szokás volt, több formációban is szerepelt mint basszusgitáros. Ezek között volt a Flash, a 2. Műsor, az Új Nem, az Embersport, sőt egy alkalommal 1991-ben a NapNap Fesztiválon a legendás Kontroll Csoportba is beszállt. Muzsikus tevékenységénél maradandóbb volt rádiós munkája: ő volt a technikai lelke 1991 és 1993 között a Tilos Rádiónak, amely akkoriban még nemcsak tartalmával, hanem módszereivel is szemben állt a hivatalos szervekkel.

Ebben az "illegális korszakban" Artner jelentette a technikai bázist. Profizmusára jellemző volt, hogy el tudta fogni a dél-amerikai partoknál állomásozó olajszállítók üzeneteit, sőt a Mir űrállomásról Bajkonurba küldött videoképeket is. Ez utóbbiakból filmet készített Barcs Miklóssal, Flash-beli társával a Balázs Béla Stúdióban Égi rovar címmel. Ő biztosította a Tilos üzembiztos adását egy Hollandiából becsempészett adóberendezéssel, de azt is, hogy a hatóságok elől bujkáló vagy menekülő rádiósok váltott helyekről adjanak. Artner a rádió legalizálása után még egy ideig dolgozott az általa elindított Speedlight cyberkulturális műsorban, de nem kívánt "betagozódni" a rendszerbe, hanem új feladatokat keresett és talált magának. Az utóbbi években például azzal foglalkozott, hogy pályájukról letért orosz műholdak jelét fogta be és továbbította az orosz hatóságoknak, hogy azok visszahozhassák őket.

A Flash szombaton este 9 órától a Tűzoltó utcai Tűz Tate-ben koncerten emlékezik Artner Ivánra.