Beteghalál miatt vizsgálódna a Fidesz Budapesten

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte pénteken Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer fideszes polgármestere egy Margit kórházban kezelt beteg halála miatt. A politikus a fővárosi egészségügyben kialakult "működési zavarok" miatt hívná össze a budapesti képviselőket.
Vágólapra másolva!

A rendkívüli közgyűlést kezdeményező Bús Balázs véleménye szerint az egészségügyi reform következtében történhetett meg az, hogy a nem megfelelő ellátás miatt meghalt egy beteg a III. kerületi Szent Margit Kórház sebészeti osztályán.

Kijelentésével a polgármester a Népszabadság csütörtöki cikkére utalt. A lap írása szerint Ódor Ervin 70 éves büntetőjogász béldaganattal, barátai javaslatára került a Szent Margit Kórházba, de a műtétje után bevérzett, és néhány óra múlva újabb operáción esett át, majd belázasodott. A feleség szerint a kórház személyzete nem vette figyelembe az ápolt gyógyszerallergiáját. A kórház főorvosa egy harmadik műtétet végzett el a férfi beleegyezése nélkül, majd a 70 éves férfi meghalt.

Az özvegy - amint azt a Népszabadság megírta - panasszal fordult az Egészségbiztosítási Felügyelethez, és a hatóság vizsgálatot indított. Ezt követően nyilatkozott úgy Bús Balázs, hogy "olyan működési zavarok léptek fel a fővárosi egészségügyi ellátásban, beleértve a Margit kórházat is, ami már a betegek életét veszélyezteti".

Bús Balázs hozzátette: szerinte a Margit kórház gyakorlatilag jogszabályellenesen működik, mivel az ÁNTSZ engedélyt adott arra, hogy a gasztroenterológiai és a nephrológiai fekvőbeteg-szakellátást sebészeti háttér nélkül végezzék. Jogellenes szerinte az is, hogy a Margit kórház sebészeti és szülészeti, nőgyógyászati osztályait áthelyezték a János kórházba.

A polgármester azt is elmondta, az egészségügyi reform eredeti elképzeléseiben arról volt szó, hogy a sebészet, illetve a szülészet, nőgyógyászat 40-40 ággyal működik a jövőben a Szent Margit Kórházban, ám a Regionális Egészségügyi Tanács úgy döntött, hogy 0-0 ágyra csökkenti ezeket a fekvőbeteg-ellátásokat. Bús Balázs közölte, hogy az alkotmánybírósághoz és az ügyészséghez fordult azért, hogy megváltozassák az ÁNTSZ határozatát.

A Fővárosi Közgyűléstől azt várja a fideszes politikus, hogy mint tulajdonos, teremtsen rendet a Szent Margit Kórházban és biztosítsa mindenkinek az alkotmányban előírt magas szintű egészségügyi ellátást.

A szocilaisták megelőzték volna

"A Margit kórházban történt sajnálatos haláleset is azt jelzi, hogy az MSZP helyesen járt el a fővárosi önkormányzat legutóbbi közgyűlésén, amikor rendezni kívánta a budai kórházak helyzetét" - reagált a fideszes politikus nyilatkozatára Devánszkiné Molnár Katalin, az MSZP frakcióvezető-helyettese. A politikus hozzátette, ha a Népszabadságban megjelent bírálatot az Egészségbiztosítási Felügyelet vizsgálata is megerősíti, akkor elítélendő, ami ott történt.

A politikus közölte, hogy a szocialisták az ilyen helyzetek kikerülése érdekében szorgalmazták a budai kórházak ügyének rendezését, azok integrációját. Az önkormányzat közgyűlésén azonban az a vád érte az SZDSZ részéről a szocialistákat, hogy személyi kérdést csináltak az ügyből, amikor kiálltak a mielőbbi összevonást szorgalmazó Havas Szófia egészségügyi tanácsnok mellett. Az SZDSZ ezzel ellentétesen csak egy hatástanulmány elkészítése után kívánt foglalkozni a három budai kórház összevonásával - tette hozzá a politikus.

Gusztonyi Ágnes, a kórház főigazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében reagált az újság írására. Az intézményvezető szerint Ódor Ervin orvosi ellátása során a kórház a jelenleg hatályos jogszabályi és szakmai előírások szerint járt el, így a haláleset és a folyamatban levő egészségügyi reformintézkedések között ok-okozati kapcsolat nem áll fenn. A főigazgató közleménye szerint a 70 éves korában elhunyt büntetőjogász halála és orvosi ellátása közötti összefüggés objektív tisztázására jelenleg hatósági vizsgálat van folyamatban.