Vass Lajos vezetheti az Operaházat

Vágólapra másolva!
Az eddigi miniszteri biztos főigazgatóként veheti át az Operaház irányítását, jelentette be a kulturális miniszter. Vass Lajos már vezetett színházat, de pályája során több politikai kitérőt is tett: volt már államtitkár és polgármesterjelölt is.
Vágólapra másolva!

Vass Lajos lesz a Magyar Állami Operaház új főigazgatója, a főzeneigazgatói posztot pedig Fischer Ádám töltheti be - jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter hétfőn a vezetői tisztségekre kiírt pályázat eredményét.

Vass Lajos 2000-től a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója, majd 2002-től a kulturális minisztérium államtitkára volt. 2006 tavaszán nem indult egyéni választókerületben, csak az MSZP országos listáján szerepelt, de nem került be a parlamentbe. Hegyi Árpád Jutocsa főigazgató távozása után, miniszteri biztosként vette át az Operaház vezetését. Ez a megbízatása tavaly december 31-ig tartott.

A 2006-os önkormányzati választásokon Vass az MSZP polgármesterjelöltje lett Szolnokon, szemben az akkor hivatalban lévő, szintén szocialista Botka Lajosnéval. A választásokon azonban alulmaradt a fideszes Szalay Ferenccel szemben.

Hegyi Árpád Jutocsa 2006 nyarán távozott az intézmény éléről, miután létszámcsökkentési elképzelései miatt komoly konfliktusai voltak a társulattal. Hegyi többek közt a dolgozók 10 százalékát akarta elbocsátani, ami miatt a társulat figyelémeztető sztrájkot is tartott. Később Vass miniszteri biztosként végrehajtotta a leépítést.

[origo]/MTI