Még vizsgálják az NBH és az Egymásért Alapítvány kapcsolatát

Vágólapra másolva!
A belső vizsgálat még nem tisztázta, hogy pontosan milyen kapcsolat volt a titkosszolgálat és az 1,2 milliárd forintos csalással és csempészettel gyanúsított Egymásért Egy-másért Alapítvány között - olvasható a Népszabadságban. Az is kérdéses egyelőre, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai esetleg megpróbálták-e lassítani az alapítvány elleni nyomozást. A lap szerint önálló nyomozócsoportot hoztak létre az ügy kivizsgálására.
Vágólapra másolva!

Folyik az a belső vizsgálat a Nemzetbiztonsági Hivatalnál (NBH), amely az 1,2 milliárdos adócsalással és csempészettel gyanúsított Egymásért Egy-másért Alapítvány és az NBH közötti személyi összefonódásokat igyekszik feltárni. A Nemzetbiztonsági Iroda vezetője, Buzálné dr. Szabó Mária a lapnak azt nyilatkozta, hogy a végleges vizsgálati jelentés még nem készült el.

Szilvásy György kancelláriaminiszter a hivatal és az alapítvány kapcsolatát feltáró vizsgálatot azután rendelte el, hogy a sajtóban megjelent: a vám- és pénzügyőrség bűnügyi szolgálata szerint az alapítvány kuratóriumában az NBH egy volt és egy most is aktív dolgozója is tag volt. Azt is vizsgálják, hogy az NBH, illetve a hivatal valamelyik munkatársa megpróbálta-e lassítani a Földesi-Szabó László és társai ellen folyó nyomozást.

Buzálné dr. Szabó Mária ezzel együtt megerősítette azt a lapértesülést, miszerint már nem tagja a kuratóriumnak Gyarmati György, aki az NBH megbízott főosztályvezetője. A hivatal pedig megszüntette a munkakapcsolatot a másik érintett, Simon Ibolya ügyvéddel, aki továbbra is tagja az alapítvány kuratóriumának. A Nemzetbiztonsági Iroda vezetőjének tájékoztatása szerint egyelőre nem lehet kizárni, hogy Gyarmati György, aki a kuratóriumban magánemberként dolgozott, ezt a kapcsolatot felhasználta a hivatali céljai érdekében is, ami "bevett gyakorlat" a titkosszolgálatoknál.

A VPOP revizorokkal megerősített önálló nyomozócsoportot is felállított az alapítvány ügyeinek felderítésére - olvasható a Népszabadságban. A lap értesülései szerint a nyomozást folytató vámőrség az alapítvánnyal kapcsolatban újabb törvénysértések gyanúját tárta fel: nem az unióból származó árukat a vámőrség megkerülésével hozott forgalomba - 32 millió forint értékben - egy olyan vállalkozás, amely kapcsolatba hozható a Herba-csoporttal, az Egymásért Alapítvány fő támogatójával. Ezért ezt az eljárást egyesítették a Földesi-Szabó és társai ellen folyó eljárással.