Meghalt egy strandoló a Balatonnál

Vágólapra másolva!
Rosszul lett a sekély vízben, és nem sokkal később meg is halt egy férfi a balatonszepezdi strandon szombat délután. Az áldozatot a mentők és a vízimentők is hiába próbálták újraéleszteni.
Vágólapra másolva!

Meghalt egy fürdőző szombat délután a balatonszepezdi strandon, miután a parthoz közeli sekély vízben rosszul lett. Az 58 éves budapesti férfit barátai azonnal kivitték a vízből, de a parton a kiérkező vízimentők és a mentők sem tudták már újraéleszteni - mondta az [origo]-nak Dániel-Tóth Zoltán, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Az áldozat halálát nem fulladás, hanem a rosszullét okozta - hangsúlyozta a sajtóreferens, hozzátéve, hogy ez ugyanúgy a parton is bekövetkezhetett volna. Szedlák Péter, a vízimentők szolgálatvezetője ugyanakkor kiemelte, hogy a nagy kánikulában gyakoriak a hirtelen fellépő rosszullétek, ezért fokozottabban kell figyelni egymásra fürdőzés közben. "Ne feledkezzünk meg arról, hogy a strandi szezon most kezdődik, és az úszás fokozott fizikai terhelést ró szervezetünkre!" - figyelmeztetett a vízimentő.

Az áldozat idén a harmadik, aki a Balaton északi partján a vízben lelte halálát. A másik kettő korábban vitorlásbalesetben vesztette életét - mondta el az [origo]-nak a rendőrség sajtóreferense.