A világbékéért is lebegett az éhező férfi

2007.05.31. 8:07

Indiai guruk, lebegő meditálók is előkerültek az éhezésbe belehalt óbudai nő és családja múltjából. A rendőrség annyit tud, hogy a kórházi kezelés után életben maradt férfi korábban másokkal is végeztetett úgynevezett tisztítókúrákat, ez azonban nem tárgya a nyomozásnak, a rendőrség szempontjából ugyanis mindegy, hogy a gyanúsított szektavezér volt-e vagy guru.

Sorra kerülnek elő furcsábbnál furcsább részletek arról az óbudai családról, amely heteken át éhezett. A terhes nő meghalt, élettársa és kétéves gyerekük a kórházi kezelés után életben maradt. A férfi azt állítja, tisztítókúrát végeztek, de továbbra is folyik ellene a nyomozás. A sajtóban felbukkantak olyanok, akik állítólag tanítványai voltak, és úgy követték, mint valami gurut. A nyomozást vezető Szigeti József erről annyit mondott, információik szerint a férfi valóban nem csak önmagán alkalmazta az úgynevezett tisztítókúrákat, amelyeket egyébként több szakértő is kétségbe vont.

"Felmerültek információk, hogy a férfi tartott kúrákat saját magának, élettársának és másoknak is, több női és férfi tanú jelentkezett, illetve felkutattunk, kihallgatjuk őket is" - tette hozzá. A kúrák nem csak böjtölésből álltak, hanem zenét is hallgattak, fényjátékokat néztek, relaxáltak- részletezte Szigeti József.

Óbudán, ahol a család lakott, a környékbeliek azt mondták az [origo]-nak: bár a lakásukban volt vezetékes víz, inkább egy közeli kúthoz jártak, mert állítólag úgy vélték, hogy a csapvizet megszállta a sátán. Rengeteg azonban a szóbeszéd a család körül, így nehéz ellenőrizni, mi igaz ezekből a híresztelésekből.

Az utolsó - a férfi élettársára végzetes - tisztítókúra lényege az volt, hogy három hét alatt egyre kevesebb ételt vettek magukhoz, az utolsó napokban pedig már csak folyadékot ittak. Ezt a férfi ügyvédje, Kamarás Péter mondta az [origo]-nak. Az ügyvéd a férfi vallomása alapján közölte: a kúra fizikai és lelki megtisztulást jelentett a családtagoknak. Ha elvégezték, pozitívabb lett a gondolkodásuk és jobb a közérzetük - ezért csinálták.

A férfi védője azt mondta: eddig semmilyen vallási színezet nem merült fel a kihallgatásokon, amelyek a hét második felében folytatódnak. A rendőrség pedig most leginkább azoknak a bűncselekményeknek a kivizsgálásával foglalkozik, amelyekkel F. Lászlót gyanúsítják. "A nyomozást nem minősíti, hogy a férfi szektavezér vagy guru volt-e" - mondta az [origo]-nak Szigeti József, a nyomozás vezetője.

Az esetleges szektás szál, elmondása szerint azért nem tartozik a nyomozás fő vonalához, mert az "nem jutott olyan szakaszba", hogy kuruzslással gyanúsítsák a férfit. Ehhez többek között az kell, hogy orvosi tevékenységnek tüntesse fel kúráit, ezért pénzt kérjen úgy, hogy közben nincs orvosi végzettsége. Arra sem utal semmi, hogy tömegesen végeztek volna ilyesmit, mint ahogy ez például az Egyesült Államokban előfordult - magyarázta a nyomozó. Kérdésünkre még hozzátette: a vallomások során nem merült fel gyülekezet vagy más csoport neve.

A drasztikus tisztítókúrával és a férfival kapcsolatban ennek ellenére több vallási csoport, szekta neve szóba került a sajtóhírekben, illetve emlegették őket a környékbeliek is. Ezek a csoportok nem vállalják a felelősséget az óbudai férfiért, azt mondják, ha követte is tanaikat, biztosan félreértelmezte azokat.

Jógarepülés a világbékéért

Évekkel ezelőtt F. László többször járt például a "Világbéke Globális Országa" nevű szervezet programjain. Ez a csoport - amint az [origo]-nak tanítójuk elmondta - abban hisz, hogy ha elég nagy tömeg végez csoportos meditációt, azzal el lehet érni a világbékét. A szükséges tömeg a lakosság egy százalékának a négyzetgyöke. Az összegyűltek közösen végzik a "transzcendentális meditációt", vagyis a jóga egyik technikájának segítségével felemelkednek a földről, és energiájuk kisugárzik a környezetre - magyarázta a tanító, aki szerint a módszer hatását tudományos és statisztikai adatok is bizonyítják.

A tanító elmondása szerint F. László egyszer-kétszer jött el hozzá egy nővel együtt meditációt tanulni. Az ő tanaik azonban semmilyen életmódváltásról, tisztítókúráról nem szólnak, és arról sem tehetnek, hogy valaki, aki ezt a tecnikát elsajátítja, utána "mit csinál, mit szed fel" - mondta arra utalva, hogy a férfi maga alakíthatta ki "módszerét".

Sai Baba és Isten közelsége

F. László nem csak a jógarepülést tanulmányozhatta, a Blikk szerint Indiában is járt, és találkozott egy Sai Baba nevű guruval. Sai Baba tanítása szerint nincs szükség közvetítőkre Isten és ember között, mert mindenkiben benne van az isteni princípium. Ez a hit bármelyik valláshoz kapcsolódhat, a tanítás lényege a minden átható szeretet.

A Sai Baba magyarországi szervezete szerint, ha Sai Babát követte F. László, akkor félreértelmezte a tanításait. A szervezet egyik vezetője, Száraz Szilvia az [origo]-nak azt mondta: tanaikban nem szerepel ilyen jellegű aszketizmus, mindössze heti egynapos böjtöt javasol. Szerinte nem a tanítással, hanem az értelmezésével lehetett gond, F. László a saját képére formálhatta a tételeket, és közben "nem vette észre, hogy ez nem a megvilágosodáshoz vezető út".

Fényevők

A sajtóban az is felmerült, hogy a család az úgynevezett pránaevéssel próbálkozhatott. A pránaevők hitük szerint képesek étel nélkül, az univerzum energiáiból fenntartani magukat. Bár a pránaevők programja is három hétig tart, a budapesti Prána Klub vezetője, Sipos Gizella szerint nem ezt a módszert követte a család. A pránaevők az első héten egyáltalán nem esznek és nem isznak, a fennmaradó időben cukormentes gyümölcsleveleket lehet fogyasztani. Akik azonban belevágnak a huszonegy napos programba, azok a családdal ellentétben mindig tartanak ételt otthon vésztartalékként - mondta a Prána Klub vezetője korábban az [origo]-nak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK