Tabukról is ír könyvében Orbán Viktor

Vágólapra másolva!
Lusta, de a fizetését folyton emelő házmesterhez hasonlítja a magyar államot legújabb, csütörtökön megjelenő könyvében Orbán Viktor. A Fidesz elnöke azt írja, hogy néven akarta nevezni a "sorsrontó tabukat" és a szellemet, akaratot "megbénító dogmákat".
Vágólapra másolva!

Csütörtökön mutatják be a nyilvánosságnak Orbán Viktor Fidesz-elnök új, Egy az ország című könyvét, amit szombaton a tervek szerint már dedikálni is fog a Vörösmarty téren. Bár Orbán korábban is adott ki könyvet, a most megjelenő százoldalas írás az első, amelyet teljes egészében ő írt.

A könyvből elsőként a Blikk közölt részleteket. A lap szerint fél éven keresztül dolgozott a pártelnök a könyvön. A Blikkben közöltek szerint a könyv bevezetőjében Orbán azt írja, célja az volt, hogy egyszerű és világos alapelveket fektessen le, hogy kimondja az igazságot és nevén nevezze a "sorsrontó tabukat".

"Szögezzük le: az ország számára a legtöbb kárt ma a piac mindenhatóságának dogmája okozza, vagyis az a feltételezés, hogy egyedül a piaci logika képes a társadalmat hatékonyan megszervezni, szabályozni..." - idézi a könyvet a Blikk.

Orbán a közölt részletekben többek közt arról is ír, hogy a mai állam arra a házmesterre hasonlít, aki évről évre emeli a fizetését, de nem nyitja a kaput, nem takarít, csak figyeli a lakókat, és "esetleg olykor megrugdossa őket".