[origo] itthon

100
90

Szilvásy testvére egészségügyi főnök lett

[origo]|MTI|2007. 05. 29., 21:59|Utolsó módosítás:2007. 05. 30., 8:24|

A honvédelmi miniszter elbírálta az Állami Egészségügyi Központ vezetői beosztásaira kiírt pályázatokat, az intézmény főigazgatójának Szilvásy Istvánt, a kancelláriaminiszter Szilvásy György testvérét kérte fel - közölte a szaktárca.

A főigazgatói és a gazdasági igazgatói helyekre hét-hét pályázatot nyújtottak be, a szakmai testület a főigazgatók közül három pályázót tartott alkalmasnak a posztra - olvasható a távirati irodához eljuttatott közleményben.

A három pályázó közül Szilvásy Istvánt főigazgatónak, a főigazgatói posztra pályázó másik két jelölt közül Drávucz Sándort tudományos és stratégiai fejlesztésért felelős főigazgató-helyettesnek, Grósz Andort katonai főigazgató-helyettesnek kérte fel Szekeres Imre honvédelmi miniszter. Szilvásy István a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, Szilvásy György testvére.

A honvédelmi miniszter felügyeletével július elsején 1156 aktív ággyal, és mintegy 2800 munkatárssal megalakuló Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) átveszi a Honvédelmi Minisztérium, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium egészségügyi intézményei, az Országos Gyógyintézeti Központ és a két fővárosi MÁV kórház feladatait.

[origo] címlapon»

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal? Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága? Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »