Szekeres emelte ki a sorból Szilvásy testvérét

Vágólapra másolva!
A három lehetséges jelölt közül Szekeres Imre honvédelmi miniszter döntött arról, hogy a kancelláriaminiszter testvére legyen a júliusban létrejövő fővárosi mamutkórház főigazgatója. Szilvásy Istvánnak nemcsak a mostani, hanem korábban a BM-kórház élére történt kinevezését is kritizálta az ellenzék. Akkor azt mondták, hogy szerintük nincs megfelelő végzettsége. Az új főigazgató közölte: hamarosan megkapja egészségügyi menedzseri diplomáját.
Vágólapra másolva!

A kancelláriaminiszter testvérét, a BM-kórház jelenlegi főigazgatóját, Szilvásy Istvánt kérte fel Szekeres Imre honvédelmi miniszter kedden a több kórház összevonásából létrejövő mamutkórház élére. Az Állami Egészségügyi Központ nevet viselő, várhatóan 1156 aktív ággyal működő intézmény július elsejével a BM, a MÁV és a Honvédkórház, valamint az Országos Gyógyintézeti Központot összevonásából jön létre.

Az, hogy hogyan választották ki a főigazgatói posztra a kancellária miniszter testvérét, nem teljesen egyértelmű. Minderről szerettük volna megkérdezni a Honvédelmi Minisztériumot, de ott többszöri megkeresésünkre is csak annyit mondtak, hogy az erről szóló közleményen kívül nem kívánnak mondani semmit. A főigazgató személyéről azért a honvédelmi miniszter határozott, mert egy januári kormánydöntés értelmében a négy intézmény összevonását a tárca felügyeli.

A közleményből az derül ki, hogy a kórház főigazgatói posztjára hét jelölt pályázott. Közülük, a pontosan meg nem határozott "szakmai testület" három jelöltet tartott alkalmasnak a posztra: Szilvásy István mellett Drávucz Sándort, az Országos Gyógyintézeti Központ stratégiai igazgatóját, valamint Gróf Andort, a korábbi Kecskeméti Katonakórház igazgatóját. A közlemény hozzáteszi: a főigazgató személyéről véleményt mondott a Magyar Kórházszövetség elnöke, Varga Ferenc.

Varga ezzel kapcsolatban az [origo]-nak azt mondta: a szakmai testület, amelynek ő is tagja volt, három jelöltet talált alkalmasnak a posztra, így nem rangsorolták őket, hanem ábécé sorrendben felterjesztették a neveket a miniszternek. Szekeres Imre honvédelmi miniszter közülük választotta ki az ugyancsak kormánytag, Szilvásy György testvérét. A kórházszövetség vezetője arra a kérdésre, hogy szerinte ki volt a legalkalmasabb, nem akart válaszolni. Varga arról sem árul el részleteket, hogy kik voltak a bíráló testület tagjai.

Szekeres indoklása szerint figyelembe vette a jelöltek pályafutását és vezetői tapasztalatait. Szilvásy esetén így értelmszerűen a BM-kórház élén végzett tevékenységét. Szilvásy István erről a Népszabadságnak azt mondta, hogy a csődközeli helyzetből állította talpra a kórházat. Az Egészségbiztosítási Felügyelet honlapján nyilvánosságra hozott adatokból viszont kiderül az is, hogy a BM-kórház 2006-os teljesítménye több mutató esetén is alulmúlja az országos átlagot. Amíg tavaly az ápolási idő országos átlaga 6,6 nap volt, addig a BM-kórházban átlagban 7,7 napot feküdt egy beteg. Az ágykihasználtság országos átlaga 74, 7 százalék volt, míg a Szilvásy István vezette intézményben némileg kevesebb: 73,1 százalék.

Horn Gábor, a koalíciós egyeztetésekért felelős SZDSZ-es államtitkár a kinevezés kapcsán az [origo] kérdésére azt mondta: egy fontos pozíció betöltésénél nem kizáró ok, ha valaki valakinek a testvére. Az SZDSZ-es politikus szerint - aki hangsúlyozta, hogy a kiválasztás részleteit nem ismeri - az azonban sosem szerencsés, ha magyarázkodni kell egy döntés után. A Fidesz szerint viszont felháborító a döntés. Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője megkérdőjelezhetőnek és gyanúsnak nevezte a kinevezést. Ezzel kapcsolatban szerettük volna megkérdezni Szilvásyt, a kórházigazgatót azonban nem tudtuk elérni.

Szilvásy Istvánnak 2005-ben a BM-kórház élére történt kinevezését is kritizálta az ellenzék. Azt nehezményezték, hogy a Belügyminisztérium által fenntartott kórház vezetői posztjára Lamperth Mónika alacsony követelményeket állított a pályázok elé. Szilvásy István akkor úgy lett főigazgató, hogy nem volt egészségügyi menedzseri képzettsége. Az újonnan kinevezett igazgató ezzel kapcsolatban a Népszabadságnak azt mondta, hogy júniusban szerzi meg az egészségügyi menedzseri diplomát, szakdolgozata pedig pedig épp a mamutkórházról szól.