Két szóvivője lehet a kormánynak

Vágólapra másolva!
Egy nő és egy férfi szóvivője is lehet a kormánynak - értesült az MTI. A kormány több mint két hónapja, Demcsák Zsuzsa visszalépése óta keresi az új szóvivőt.
Vágólapra másolva!

A jelenlegi elképzelés szerint nem egy, hanem két szóvivője lesz a Gyurcsány-kormánynak - tudta meg kormányzati forrásból az MTI. A kormányzati kommunikáció vezetői több mint két hónapja, Demcsák Zsuzsa visszalépése óta keresik az új szóvivőt.

Az elmúlt napokban több jelölt neve is felmerült a sajtóban: többek között Szomszéd Orsolya és Budai Bernadett, a Vision Consulting két politikai elemzője. Budait többször kerestük, mobilját egész nap nem vette fel, üzenetünkre eddig nem reagált.

Szomszéd ugyanakkor elismerte az [origo]-nak, hogy "nem sokkal a Demcsák-ügy után" megkeresték, majd egy castingon is részt vett, de azóta nem hívták. "Igazából a politológusi érdeklődés miatt mentem bele a felvételek készítésébe, kíváncsi voltam, hogy milyen a kiválasztási folyamat"- mondta Szomszéd.

A miniszterelnökhöz közeli forrásaink egyébként cáfolták, hogy már kiválasztották volna a jelöltek közül azt a személyt, akit kormányszóvivőnek akarnak. "Egy szűk kör" tagjai versenyeznek még a tisztségért, amelyet forrásaink szerint a nyáron nagy valószínűséggel betöltenek.

Az MTI szerint egy nő mellett egy férfi szóvivője is lehet a kabinetnek, aki jelenleg is a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozik. Az MTI szerint a női szóvivő kapcsán még nem ilyen egyértelmű a helyzet.

Miután Demcsák Zsuzsa áprilisban visszalépett a poszttól, a miniszterelnök új kommunikációs csapata készített egy 10-12 fős listát a lehetséges jelöltekről, közülük többen meghallgatásokon is részt vettek. Ezen a listán szerepelt Kálmán Olga is, aki már korábban jelezte, nem akar kormányszóvivő lenni.