Vágólapra másolva!
Az Országos Választási Bizottság elnökhelyettese szerint a tízfős testület tagjainak szavazatai alapján dől el, hogy az OVB hitelesíti vagy elutasítja-e a vizitdíjra, a kórházi napidíjra és a képzési hozzájárulásra vonatkozó népszavazási kezdeményezéseket. Halmai Gábor a köztévé Az este című műsorában kedden azt hangsúlyozta, sem az Alkotmány, sem semmilyen más jogszabály nem hatalmazza fel az Alkotmánybíróságot, hogy "utasítsa" az OVB-t.
Vágólapra másolva!

"Az OVB-t nem lehet utasítani, az alkotmánybíróság elnöke sem utasíthatja" - jelentette ki Halmai, hozzátéve: sem az Alkotmánybíróság elnöke, sem az előadó alkotmánybíró "nem jogforrás".

Az alkotmányjogász Halmai Gábor rámutatott arra, hogy az alkotmánybírósági határozat szövege nem fogalmaz olyan sarkosan, mint ahogy azt az arról tartott sajtótájékoztatón az AB elnöke tette. A határozatban ugyanis arról van szó, hogy az OVB minden az Alkotmány és a népszavazási törvény előírásainak megfelelő kérdést köteles hitelesíteni.

Az Alkotmány azt mondja - mondta az OVB elnökhelyettese - hogy nem lehet népszavazást tartani a költségvetés tárgykörében. Ezt az AB úgy értékelte, hogy "a költségvetési kiadásokról" nem lehet népszavazás útján dönteni.

Az OVB ugyanolyan jogalkalmazó szerv, mint az AB - mondta Halmai. Felhívta rá a figyelmet: ezzel nem azt akarja mondani, hogy az OVB nem fogja hitelesíteni a kérdéseket, ez azonban a tíz tag szavazatain múlik. Az OVB feladata, hogy a törvények és az Alkotmány értelmezésével döntse el, hogy valamely kérdés hitelesíthető-e, vagy nem. Kijelentette, az OVB "olyan érvet újra nem fog használni", amiről az AB már döntött.

"Ők éppen úgy nem utasíthatnak minket, mint ahogy mi sem őket, eszünkbe sem jut" - zárta mondandóját az Országos Választási Bizottság elnökhelyettese.