Nyakon öntötték Gyurcsány trónfosztóit

Vágólapra másolva!
Egy elégedetlen lakó nyakon öntötte a szombati kormányellenes tüntetés résztvevőit az Andrássy úton. A körülbelül 300 tüntető a 300 éve ezekben a napokban zajló ónodi országgyűlésre utalva a Gyurcsány-kormány jelképes trónfosztását akarta kifejezni.
Vágólapra másolva!

Körülbelül háromszázan vettek részt a Rendszerváltó Fórum kormányellenes tüntetésén szombaton Budapesten. A tiltakozók a Hősök terén gyülekeztek, innen az Andrássy úton a Bajcsy-Zsilinszky út érintésével a Bank utcán keresztül a Szabadság térre vonultak, ahol szónoklatok hangzottak el.

Menet közben két kisebb incidens történt: egyszer egy demonstráló ráütött a tüntetést biztosító egyik rendőr kezére, mert az a fényképezőgépe felé nyúlt, illetve az Andrássy úton az egyik ház első emeletének ablakából egy elégedetlen lakó valamilyen folyadékot öntött a vonulókra.

Fáber Károly, a Rendszerváltó Fórum ügyvezetője elmondta, hogy háromszáz éve, 1707-ben volt az ónodi országgyűlés, a Rákóczi-szabadságharc egyik kiemelkedő eseménye, amikor kimondták a Habsburg-ház trónfosztását. A mostani tüntetéssel a Gyurcsány-kormány "jelképes trónfosztását" akarták kifejezni. Az ügyvezető szerint aláírásgyűjtésbe kezdenek a régi alkotmány visszaállításáért.