Sólyom csalódott a ráérős pártokban

Vágólapra másolva!
Tanácstalanok a pártok Sólyom Lászkó új ombudsman-jelöltjével kapcsolatban, ezért őszre halasztják a szavazást. Az Országgyűlés házbizottságában a frakcióvezetők úgy döntöttek, többet akarnak tudni a köztársasági elnök politikában teljesen ismeretlen jelöltjéről. A köztársasági elnök csalódott, mert - akárcsak az SZDSZ - aggályosnak tartja, hogy hónapokig betöltetlen lesz az ombudsmani poszt. 
Vágólapra másolva!

Csak ősszel szavaz az Országgyűlés Szabó Máté ombudsman-jelöltről - jelentette be Szili Katalin házelnök a házbizottság csütörtöki ülését követően. Az Országgyűlés elnöke azzal indokolta a házbizottság döntését, hogy a frakciók véleménye szerint hosszabb megfontolásra és több ismeretre van szükség a jelölttel kapcsolatban.

Csalódott a köztársasági elnök, amiért csak ősszel szavaz az Országgyűlés Szabó Máté ombudsmanjelöltről - mondta Wéber Ferenc, az államfő sajtófőnöke csütörtökön. Sólyom László ugyanis éppen azért állított ilyen gyorsan újabb jelöltet, hogy még a nyári szünet előtt szavazzanak róla, és így ne maradjon hónapokig betöltetlen ez a fontos alkotmányos intézmény. A sajtófőnök szerint az ombudsmanjelölt parlamenti bizottsági meghallgatása megfelelő tájékozódási lehetőség a pártok számára.

Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese szintén aggályosnak tartja a Házbizottság döntését. Gusztos elmondta: az SZDSZ is problémásnak tartja, hogy Sólyom László nem egyeztetett a pártokkal, de felelőtlenség az is, hogy a Fidesz kezdeményezésére hónapokig betöltetlen lesz az ombudsmani hivatal. A politikus szerint a Házbizottság csütörtöki ülésén a Fidesz kezdeményezte a szavazás elhalasztását.

A liberális képviselő emlékeztetett arra, hogy július 1-jén lejár az állampolgári jogok országgyűlési biztosának mandátuma. Gusztos érthetetlennek tartja azt a fideszes érvelést, hogy nem volt alkalmuk megismerni a jelöltet, miközben a Fidesz frakcióvezetője egy évtizede közvetlen kollégája Szabó Máté ombudsmanjelöltnek. A politikus szerint arról van szó, hogy az ellenzéki párt az egyeztetés elmaradás miatt revansot akar venni a köztársasági elnökön.

Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója azt mondta: a házbizottság zárt ülésén történtekről nem akar nyilatkozni, de azt megerősítette: a halasztás a frakciók közös döntése volt. A fideszes elmondta: az állampolgári jogok országgyűlési biztosát a poszt betöltéséig a legrégebben hivatalban lévő ombudsman, vagyis jelen esetben Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos helyettesíti. A poszt valóban betöltetetlenül marad, de a munkát el fogják végezni - tette hozzá.

Sólyom László köztársasági elnök kedden közölte a parlamenti pártok frakcióvezetőivel, hogy Szabó Máté jogász-politológust, egyetemi tanárt, az ELTE Politikatudományi Intézetének igazgatóját jelöli ombudsmannak. Az Országgyűlés az államfő előző jelöltjét, Majtényi Lászlót nem szavazta meg, mert a Fidesz és a KDNP, illetve néhány kormánypárti képviselő nem támogatta. Az ombudsmanok megválasztásához kétharmados többségre van szükség.

Sólyom László ezúttal sem egyeztetett a pártokkal a jelöltről, csak utólag közölte döntését a frakcióvezetőkkel. Eörsi Mátyás SZDSZ-es frakcióvezető erről azt mondta, sajnálják, hogy az államfő nem kérte ki a véleményüket. Az államfő azzal ajánlotta a pártok figyelmébe Szabót, hogy hangsúlyozta, jelöltje független a pártpolitikától.

A jelölt bemutatásakor az államfő azt mondta, Szabó Máté eddigi pályafutása során a civil társadalom és az állam viszonyával, illetve a politikai tiltakozásokkal foglalkozott, azzal, hogy a civil szféra hogyan tud hangot adni a véleményének. Sólyom szerint az eddigi biztosok közül Szabó munkássága áll a legközelebb az ombudsmani tisztséghez.

Szabó Máté 1956-ban született. Jogászként végzett az ELTE-n 1980-ban, 1999 óta vezeti a politológia tanszéket, 2001-től a Politikatudományi Intézet vezetője. Főbb kutatási területe a politikaelmélet története a XIX.-XXI. században, és a társadalmi mozgalmak, különösen a nyugat-német diákmozgalmak és a zöld szervezetek. Utóbbi témában Sólyommal közösen szerkesztett könyvet1988-ban, Zöld Hullám címmel.