Megtalálták a Sajóba fulladt fiú holttestét

Vágólapra másolva!
Megtalálták a rendőrök a szerdán eltűnt két gyerek egyikének holttestét a Sajó folyóban csütörtökön. A 12 éves fiúk úgy akartak átkelni a folyón, hogy nem tudtak úszni.
Vágólapra másolva!

Csütörtök délután a Sajó folyóban, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kesznyéten térségében megtalálták az egyik eltűnt gyermek holttestét - közölte a rendőrség. A halőrrel csónakázó rendőrök az eltűnés helyétől körülbelül két kilométerre találták meg a szerdán eltűnt két gyerek közül az egyikük holttestét. A test kiemelése jelenleg is tart, a másik 12 éves gyermeket még keresik - tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

A két tizenkét éves fiút szerdán sodorta el a folyó, miközben át akartak kelni a vízen, pedig egyikük sem tudott úszni. Szerdán késő estig tartott a kutatás, a rendőrség, a tűzoltóság, a polgárőrség és egy miskolci speciális mentőcsapat is hiába keresték a gyerekeket.