Tízmillióért filmezi magát Hiller tárcája

Vágólapra másolva!
Nettó tízmillió forintért forgat filmet saját magáról az Oktatási és Kulturális Minisztérium. A tárca állítása szerint sok partnerük érdeklődött a munkájuk iránt, ezért döntöttek a film elkészítése mellett.
Vágólapra másolva!

"A reklámfilm kedvéért úgy tettek, mintha munka folyna?" - ezzel a kérdéssel fordult a napokban Pósán László fideszes képviselő Hiller István oktatási miniszterhez. Az ellenzéki politikus az [origo]-nak elmondta, úgy tudja, hogy pár héttel ezelőtt forgatott egy filmet a minisztérium a Művészetek Palotájában a hivatali dolgozók részvételével, és ennek a részleteire kíváncsi.

Az [origo] kérdésére az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) megerősítette, hogy készül egy film a tárcáról. A sajtóosztálytól kapott írásos válasz azzal magyarázta a film szükségességét, hogy a minisztérium "fontosnak tartja, hogy a közvélemény pontos képet kapjon a tárca munkájáról, hogy mindazok a hazai és külföldi partnerek, akik kapcsolatba kerülnek a tárca munkatársaival, tudják és értsék, hogy mit és miért teszünk a hazai közoktatás, felsőoktatás, kultúra, országképformálás vagy éppen az egyházi kapcsolatok ápolása területén".

A minisztérium állítja, hogy a film iránt komoly igény van. "A hozzánk érkező vendégek vagy a különféle szakmai konferenciák résztvevői is sokszor jelezték itthon és külföldön egyaránt, hogy szeretnék tudni: mi mindent végeztünk és tervezünk megtenni az elkövetkezőkben" - írta a sajtóosztály, amely az indokláshoz hozzáfűzte, hogy "az OKM az ország egyik legnagyobb és legsokrétűbb feladatokat ellátó tárcája".

Kérdésünkre közölték, hogy közbeszerzési eljárás során választottak ki egy "kis filmstúdiót", amely nettó tízmillió forintos költségvetésből készíti el a filmet. A forgatás részben a Művészetek Palotájában, részben a minisztérium épületében zajlott. A kérdésre, hogy a miniszter is szerepel-e a filmben, azt válaszolták: "A minisztérium dolgozói szerepelnek benne." Közölték azt is, hogy a film végleges változata a "közeljövőben" készül el, és a minisztériumban, valamint "számos, minisztériumhoz köthető fórumon, helyszínen" lehet majd megtekinteni.