Nincs megegyezés Szeged egészségügyi ellátórendszeréről

Vágólapra másolva!
Nem kapta meg a többséget a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szenátusától az a szerződéstervezet, amelyet a felsőoktatási intézmény és az önkormányzat kötött volna a város önkormányzati fenntartású fekvő- és járóbeteg-ellátó intézményeinek működtetésére. A szenátus ülésén a szerződés elfogadását három tartózkodás mellett 21-en támogatták, 21-en ellenezték, így a javaslat nem kapta meg a többséget - jelentette be Szabó Gábor rektor, aki a tárgyalás folytatását javasolta.
Vágólapra másolva!

A szegedi közgyűlés február közepén döntött arról, hogy pályázatot írnak ki a város széttagolt egészségügyi ellátórendszerének működtetésére. A pályázatra egyedül a felsőoktatási intézmény nyújtott be érvényes pályázatot. A szerződést a város közgyűlése csütörtöki ülésén tárgyalta volna.

A szenátus döntött az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvos- és Gyógyszerésztudományi Centrum megszüntetéséről. Az intézmény jelenlegi betegellátási tevékenységét a jövőben önálló egységként a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ végzi majd - közölte a professzor.

Az egyetemen megmarad az oktatás, a kutatás és a betegellátás egysége, de a központ önállóan gazdálkodik a társadalombiztosítási és más a gyógyító tevékenységhez kapcsolódó bevételekkel. A klinikákon folyó oktatásért és kutatásáért pedig az orvoskar dékánja felel majd - mondta Szabó Gábor.

A rektor szerint a teljesítményvolumen-korlát nem alkalmazható az egyetemi klinikákra, hiszen azoknak a törvény szerint minden beteget el kell látniuk.

A környező kórházakban osztályok szűntek meg, s az eddig ott kezelt betegek jelentős része az egyetemi klinikákon kér ellátást, megszűnt a legsúlyosabb betegségekben szenvedők ellátásáért járó pótlék, s megváltozott az egyes betegségcsoportok kezeléséért járó finanszírozás. Ez összességében több mint egymilliárd forint forráskiesést jelent az intézménynek - mondta az SZTE vezetője.

Az egyetem ígéretet kapott a teljesítményvolumen-korlát felülvizsgálatára. Szabó Gábor azonban hangsúlyozta, sem a klinikai központ, sem az egyetem nem tudja saját erőből csökkenteni eddig felhalmozott tartozásait a beszállítóknak.