Szonda: esett a kormány népszerűsége az első évben

Vágólapra másolva!
A kormánypárti politikusok vesztettek népszerűségükből a kormányzás első éve alatt, míg az ellenzékiek megítélése nem változott jelentősen. Erről a Népszabadság ír a Szonda Ipsos felmérése alapján.
Vágólapra másolva!

A parlament első éve után a kormánypárti politikusok mind vesztettek népszerűségükből, az ellenzéki képviselőcsoportok vezetőinek megítélése ugyanakkor lényegében változatlan maradt - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos felmérése alapján.

Szili Katalin házelnöknek egy éve 56 pontja volt, jelenleg 48. Akkor az MSZP-sektől 73, a fideszesektől 40 pontot kapott, most 66 és 35 pontra értékelték a két párt táborában. Lendvai Ildikó MSZP-s frakcióvezető népszerűségi mutatója 45-ről 37-re csökkent, főként a Fidesz-táborban felerősödött elutasítás miatt. Egy éve az MSZP-sektől 64 pontot, most 60-at kapott, az ellenzékiek körében 32 pontról 20-ra esett kedveltsége. Navracsics Tibor rokonszenvmutatója 39 és 45 pont között változott, de ebben egyértelmű tendencia nem vehető észre - a felmérés szerint. A vele kapcsolatos vélemények sokkal inkább pártfüggőek mint tavaly: akkor 59-28 volt a Fidesz és az MSZP táborában regisztrált népszerűségi mutatója, most 66 és 20 pont.

A jelenlegi listán nem szereplő, de folyamatosan mért Herényi Károly pontszáma változatlan: 40 és 42 pont között alakult az elmúlt egy évben, ahogy Semjén Zsolt megítélése sem változott (35-38 pontokat kapott). Nekik nem csak pontszámaik, de pártpreferenciák szerinti megítélésük sem változott jelentősen. A szabad demokraták előző frakcióvezetője, Kuncze Gábor 48 ponttal indult a múlt év közepén, végül 41 ponttal távozott posztjáról. Utódja, Eörsi Mátyás 34 ponttal debütált. Saját pártja hívei 60 pontra értékelték, a szocialisták 45-re, a fideszesek 27-re.

A Szonda Ipsos 22-es politikusi népszerűségi ranglistáját ezúttal Sólyom László vezeti 51 ponttal, mögötte Szili Katalin és Dávid Ibolya áll. Orbán Viktor Fidesz-elnök 46 ponttal az ötödik, Gyurcsány Ferenc kormányfő 32 ponttal a huszadik helyen áll. A listát Horváth Ágnes egészségügyi miniszter zárja 23 ponttal - olvasható a Népszabadságban.