Megunta a titkolózást a meleg államtitkár

2007.07.05. 18:55

Kedves Barátaim,

Köszönöm, hogy meghívtatok. Magamról és rólatok - rólunk szeretnék beszélni. Hitről, szeretetről, változásról: közös életünkről.

Hiszek abban, hogy minden ember egyenlő. Nem papíron, nem szavakban. Itt, a való életben. A parlamentben és a Művész moziban, a Nagykörúton és Cegléden, sötétben és fényes nappal. Egyenlő a közéletben, és egyenlő a magánlétben. Egyenlő a jogban és kötelességben, a felelősségben és lehetőségben. És ez az egyenlőség nem csak és nem elsősorban jogi, hanem érzelmi kérdés
Hiszek abban, hogy szégyenkezve, félve, rettegve nem lehet egyenlőnek lenni.  Egyenlőnek büszkén, bátran, hittel és meggyőződéssel lehet lenni. Ha nem kell szégyenkezni, hogy elneveznek valahogyan. Ha büszkék vagyunk, büszkék lehetünk arra, hogy magyarok, románok, zsidók, katolikusok, melegek vagy heterók vagyunk. Ha büszkék lehetünk különbözőségeinkre, akkor büszkék leszünk azonosságainkra is. 

Hiszek Istenben, és abban, hogy minden ember szerethet, és szeretve lehet. Mindenhol. A szerelemnek és a szeretetnek, a párválasztásnak és a boldogságnak nincs pártállása. Nincs hite, nincs neme. Mindenkit megillet a szerelem joga. Minden felnőtt ember szabadon választhat társat. Társat, akit szerethet, akivel együtt lehet, akit ölelhet és csókolhat, akivel megoszthatja örömét és bánatát. Vagy odabújhat, ha fél, ha fáradt, ha gyenge. Mindenki lehet gyenge, és ettől lesz erős. És senkit nem lehet megfosztani attól, hogy segítséget, támogatást, szeretet kérjen és kapjon, ha gyenge. Ehhez nyilvánosan is vállalt társ, erőt adó szeretet kell.

Hiszek abban, hogy Magyarországnak történelmi lehetősége adódott. Ezért jöttem haza Argentínából. Ezért léptem át az üzlet világából a politika világába. A lehetőséget a történelem adta. Ám a lehetőség csak annyit ér, amennyit kezdeni tudunk vele. Az, hogy Magyarország és benne mi, mai magyarok milyen életet teremtünk magunknak, elsősorban rajtunk múlik. A költségvetés, a közigazgatás, a gazdaság nagy dolgai előbb vagy utóbb rendben lesznek. Ám a hétköznapjaink, az érzelmeink, büszkeségünk, elégedettségünk, boldogságunk vajon rendben lesz-e? Nem kesereghetünk, ha elrontjuk. Mi rontjuk el vagy javítjuk meg. Minden döntésünkkel, minden tettünkkel felelősek vagyunk. Magánemberként, közéleti személyiségként, üzletemberként, alkalmazottként és közhivatalnokként egyaránt.

Hiszek abban, hogy le kell rombolni a falakat. Azokat a falakat, amelyeket kívülről és belülről is építettek közénk. Mindenki, akit támadnak, bántanak, megvetnek, elmenekül oda, ahol mindez nem történik meg. És mindazok, akik támadnak, bántanak, megvetnek, kizárják azokat, akiktől félnek. Persze valójában saját bizonytalanságuktól, hitük erőtlenségétől félnek. A falak felépültek, hétköznapi világunk gettók sokaságává, egyenlőtlenségek és hiúságok vásárává vált. Le kell rombolni a falakat, belülről és kívülről egyaránt.

Hiszek abban, hogy megtehetjük. Hogy bátorsággal, hittel, meggyőződéssel elkezdhetjük lebontani a melegeket és a heterókat elválasztó falakat. A mai nap a meleg büszkeség napja, szerte Európában és a világban. Kétféle világ van. Van egy olyan, ahol a meleg büszkeség napja hatalmas, színpompás, boldog felvonulás, ahova a hétvégén családok gyerekeikkel mennek el, hogy jól érezzék magukat, fiatalok, hogy jó zenét hallgassanak, melegek és heterók együtt pedig, hogy megmutassák, lehet másképp is élni. Ahol a meleg büszkeség napja nem a melegek harca, hanem a melegek elismerésének ünnepe. És van egy másik világ, ahol a meleg büszkeség napja véres acsarkodással, erőszakos indulatokkal, rendőri közbelépéssel, politikai tiltással zajlik. Az egyik világban a melegek valóban egyenlőek, szerethetnek, dolgozhatnak, házasodhatnak, míg a másik világban rettegniük, rejtőzködniük és tagadniuk kell.

Hiszek abban, mert hinni akarok abban, hogy mi az első, a nyugati világba tartozunk. Ám ehhez tenni kell. A falakat magunknak kell lebontani. El kell kezdeni, mert ha nem kezdjük el, nem kezdem el, akkor nem lesz elkezdve.

Tehát:

Szetey Gábor vagyok. A Magyar Köztársaság kormányának személyügyi államtitkára. Hiszek Istenben, a szeretetben, a szabadságban és az egyenlőségben. Magyar vagyok és európai. Közgazdász, személyügyi vezető. Társ, barát, néha ellenfél.

És meleg.

Mint ti. Mint még sok százezren ebben az országban, akik - remélem - meghallják ezeket a mondatokat.

Huh.

Kimondtam.

És ki fogom mondani mindannyiszor, ahányszor ki kell mondani, hogy mások is kimondhassák. És akkor a meleg büszkeség az lesz, amivé tehetjük. És Magyarország, a hazám is az lesz, amivé lehet. Szabad ország, ahol ma eggyel többen egyenlőek.

Forrás: MTI

Még egyszer. Szetey Gábor vagyok. Hívő, magyar európai. Állampolgár, közhivatalnok, kormánytag. És meleg. Együtt élek valakivel, akit szeretek, és aki ma is itt van velem, és aki nélkül most nem lehetnék itt. Mint legtöbbünkkel itt és máshol, ha valami fontos dolog történik.

Hiszek abban, hogy el kell kezdeni. Ki kell mondani - nekem, nektek, mindannyiunknak. Büszkén, erővel, hittel, meggyőződéssel. Vagy halkan, mint az élet egy tényét, örömmel, békésen. Nekem erről szól a meleg büszkeség napja. És az év 365 napja, minden év minden napja, mostantól.

Hiszek abban, hogy melegnek lenni nem választás kérdése. Sokszor és sokaknak nehéz elfogadni, nekem is az volt - 28 évbe telt. Szülők, fiatalok, felnőttek menekülnek előle. A választás nem az, hogy valaki meleg vagy sem. Hanem az, hogy képes-e elfogadni. Én már tudom, hogy saját magunk nem elfogadása rejtőzködéshez, életünk végéig tartó hazugsághoz, beláthatatlan következményekhez vezet.

Hiszek az igazságban, és elegem van a hazugságokból. Isten teremtett minket annak, akik vagyunk. Így, mindenfajta szempontból különbözőknek. Nincs mit szégyellnünk. Ezt először nekem kellett felismerni, hogy a környezetem is így érezzen.

Hiszek a szeretetben. A barátok, a kollégák, de legfőképp a család és a szülők szeretetében. Mindig, mindenkor. Az elfogadás a szeretet szava, a tagadás az eltaszításé. A szülők akkor tehetnek legtöbbet meleg gyermekeikért, ha szeretik őket annak, akik. Egyszerűen csak szeretik. Mint minden más gyermeket.

Hiszek abban, hogy hamarabb is kimondhattam volna. Akkor, amikor még élt édesanyám. Kevés dolog van életemben, amit megbántam, de egyet biztosan: hogy imádott édesanyámnak sosem mondtam el. Pedig biztosan tudta... Máig pontosan emlékszem utolsó beszélgetésünkre, amikor ezt mondta: "Nem érdekel, hogyan és kivel, csak az, hogy boldog légy!". Ez egy hónap híján 10 éve történt.

Hiszek abban, hogy tudja, hogy mit teszek most, és rám mosolyog. Tudom, ma itt állna mellettem, és nagyon büszke lenne a fiára. Ahogy szeretettel telien volt büszke rám az élete minden napján. Sorsunkat nem magunk választjuk, döntéseinket igen.

Hiszek abban, hogy véget kell és véget lehet vetni a hallgatás kultúrájának. Ki kell mondanom, ki vagyok, hogy végre saját döntéseim irányítsák sorsomat. Ki kell mondanunk, hogy kézbe vegyük sorsunkat. Hogy azok lehessünk, amivé lehetünk. Amivé tehetségünk, szorgalmunk, az elénk kerülő véletlenek és az elkerült veszélyek révén lehetünk. Hogy ne legyen két életünk. Az egyik, amelyet a nyilvánosság előtt élünk, és egy másik, amelyet titokban. Hogy ne kelljen többet kódolt nyelven beszélnünk életünk legfontosabb dolgairól. Barátunkról, családunkról. Hogy büszkék lehessünk arra, akik vagyunk. Egyszerűen, halkan, könnyedén.

Meleg vagyok. És boldog. És büszke, hogy itt lehetek ma veletek.
Ezennel a 2007. évi meleg büszkeség rendezvénysorozatát megnyitom.

Köszönöm, hogy meghallgattatok.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK