[origo] itthon
Megdobálták a felvonuló melegeket
[origo]|MTI|2007. 07. 07., 18:28|Utolsó módosítás:2007. 07. 08., 0:08|Tojással, sörösüvegekkel dobálták a Meleg Büszkeség Napján a felvonulókat a tiltakozók. A támadó tömegtől a felvonulókat rohamrendőrök védték, majd szabályosan be kellett menekülniük a felvonulás célállomására a pesti Duna-partról. A melegellenes tiltakozók végül maguktól hazamentek, nem volt szükség rendőri intézkedésre. Többeket viszont bántalmaztak a melegek közül. Az egyik felvonuló az [origo]-nak azt mondta: még soha nem érzett ilyen megaláztatást.

Egy sebesült felvonuló
KÉPGALÉRIA
JÁTSSZ ONLINE!
Végül rendőri intézkedés nélkül fejeződött be szombaton kora este a fővárosi Közraktár utcánál az a tüntetés, amelyen több száz ember vett részt, hogy a meleg büszkeség napi rendezvény ellen tiltakozzon. Az árpádsávos és nemzetiszínű zászlókat lobogtatókat rohamrendőrök vették körbe, de intézkedésre nem került sor.
A Fővám tér környékén még a felvonulás vége után is több száz bőrfejű várakozott, és sokan voltak a helyszínen rendőrök is - jelentette az [origo] helyszíni tudósítója. A Közraktár utcánál lévő szórakozóhely előtt összegyűlt közel 300 embert mintegy 100, rohamsisakkal felszerelt rendőr zárta körbe. A tüntetők mintegy másfél óra alatt szétszéledtek, a rendőrök pedig levonultak a Fővám tér közelében lévő szórakozóhely elől.
A rohamsisakot és védőfelszerelést viselő rendőrök között néhánynál könnygázgránát kilövésére használható fegyver, illetve könnygázpalack is volt, de használatukra az MTI helyszíni tudósítóinak személyes tapasztalatai és információi szerint nem került sor. Bartha László őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI helyszíni tudósítójának azt mondta: az eddigi adatok szerint rendzavarás és garázdaság miatt nyolc embert állítottak elő.
"Buzikat a Dunába"
Szivárványszínű zászlókkal, a másság elfogadását hirdető transzparensekkel mintegy kétezren indultak el szombaton délután a fővárosi Felvonulási térről a Szabadság híd pesti hídfőjéhez a Meleg Büszkeség Napja ünnepségre. Az immár tizenegyedszer megrendezett felvonuláson melegek, leszbikusok, biszexuálisok és transzvesztiták vesznek részt. A szimpatizánsaik által kísért menet fokozott rendőri felvezetés mellett indult el a térről, három, luftballonokkal díszített, színpaddá alakított zenés kamionon több tucatnyian táncoltak.
A Meleg Büszkeség Napján Budapesten felvonulókat fiatal, kopasz, árpádsávos zászlókkal felszerelkezett tüntetők mellett ötvenes-hatvanas idősek is végigkísérték. A többszáz fős tüntető tömeg sörösüvegekkel, tojásokkal, homokkal töltött nejlonzacskókkal dobálta a meleg felvonulás résztvevőit. A felvonulókat rohamrendőrök védték meg a tiltakozóktól. A rendőrök több alkalommal üldözőbe vettek arcukat csuklyával eltakaró tüntetőket, illetve tojásokat koboztak el.

A Dohány utca kereszteződésénél a Magyar Nemzeti Front és a Jobbik Magyarországért Mozgalom tartott bejelentett ellentüntetést, és hozzájuk csatlakoztak a tavalyi Kossuth téri eseményekről ismert demonstrálók is. A 32-esek terén mintegy kéttucatnyi feketeruhás, csuklyát viselő szkinhed gyűlt össze, akik sörösüveggel dobálták a rendőröket.
A tojás- és sörösüvegdobálás mellett folyamatos volt a szitkozódás is - számolt be az [origo]-nak az egyik felvonuló lány. "A leszbikusokra azt mondták, maradhatnak, de zsidó kurváknak neveztek bennünket. Sokan azt énekelték kórusban, hogy a buzikat a Dunába" - mondta a lány, aki sok éve jár a budapesti melegfelvonulásokra, de hasonlót eddig nem tapasztalt. Azt mondta, az árpádsávosok mellett sokan voltak idősek is, akik őket szidták, sőt, utóbbiak voltak, akik végigkísérték a menetet, és folyamatosan köpködtek a felvonulókra.
A felvonulókat rendőrök választották el a tiltakozóktól, rohamrendőröket is az utcára vezényeltek. A Jobbik és a Magyar Nemzeti Front tagjai és a velük szimpatizáló ellentüntetők folyamatosan provokálták a felvonuláson részt vevőket és fényképeket, videofelvételeket készítettek róluk.
A felvonulók gyakorlatilag futva menekültek be a célállomásra, a Dél-Pesti Inside-ba - mondta az [origo]-nak nyilatkozó lány. "Úgy érzem, mintha gettóba zártak volna, nem tudom, ki az aki most szívesen kimenne" - mondta elkeseredve. "Nagyon megalázó volt, és nagyon dühös vagyok" - tette hozzá.
Többeket bántalmaztak
Többeket bántalmaztak is a felvonulók közül. A Pipa utcában egy német állampolgárt több mint tíz, többségükben fekete ruhát viselő és kopaszra nyírt fiatal támadott meg. Akkor kötöttek bele, amikor kijöttek egy kocsmából és meglátták a férfit, aki a Közraktár utcai szórakozóhelyre tartott a barátjával.
Azt kérdezték tőle: "te is büdös buzi vagy?" A férfi válaszolt, hogy igen, ekkor sörösüvegekkel támadtak rá és barátjára. A férfi kopaszra nyírt fején mintegy 6 centiméter hosszú vágás keletkezett, az ingét teljesen összevérezte, zúzódások voltak a lábán, a karján és a felsőtestén is. Egy teherautósofőr sietett a német férfi segítségére és ő hívta ki a mentőket is - jelentette az MTI tudósítója a sérült férfi beszámolójára hivatkozva. A rendőrség szerint könnyű sérüléseket szenvedett, még vizsgálják, bántalmazásának volt-e köze a meleg felvonuláson történtekhez.
A Tompa utcában szintén megtámadtak egy fiatalembert, aki a meleg felvonuláson vett részt. Őt szintén egy 8-10 fős csoport bántalmazta azzal az indokkal, hogy szintén a meleg közösséghez tartozik. A fiatalember a rúgásoktól és ütésektől szenvedett sérüléseket a felső és az alsó végtagjain, illetve a fején. Az [origo]-nak pedig arról számolt be egy lány, aki szintén a felvonulók között volt, hogy bőrfejűek szó nélkül gyomorszájon ütöttek egy meleg fiút, aki barátjával a Közraktár utca felé tartott.
Az MTI a mentősöktől úgy értesült, hogy a város több pontján is bántalmaztak embereket, de hogy hányat, arról nem tudtak felvilágosítást adni. Több, szórakozóhelyek teraszán ülő fiatal is azt mondta, hogy szemtanúi voltak kisebb atrocitásoknak, de a bántalmazottak sem mentőt, sem rendőrséget nem hívtak.
Jogsértő lehetett a fotózás
A felvonulás kezdetén megjelent Lévai Katalin európai parlamenti képviselő is, aki azt mondta, szükségesnek tartja a polgári törvénykönyv módosítását, hogy engedélyezzék az azonos neműek közötti házasságot. Szerinte a meleg közösséghez tartozik az ország lakosságának 5-10 százaléka.
Szombat este Lendvai Ildikó frakcióvezető az MSZP nevében ítélte el a melegfelvonulás megzavarását. "Az MSZP az emberi méltóság elleni visszataszító támadásnak tartja azokat az akciókat, amelyek, a kisebbséget, adott esetben a homoszexuálisokat bélyegzik meg. (...) Bűn, ha valaki a saját nemük iránt vonzódókat megalázza, megtámadja, kirekeszti, és tiszteletre méltó annak a bátorsága, aki - mint Szetey Gábor - az előítéletek ellenére is meri vállalni önmagát" - olvasható a közleményben. Az adatvédelmi biztos, Péterfalvi Attila pedig azt közölte: személyiségi jogot sérthet a melegfelvonulás résztvevőinek fotózása.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Lebénultak a magyar bankok
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Kétmilliós jeggyel már meghallgatható Orbán köszöntője
- Világméretűvé válhat a gazdasági küszködés
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
- Saját apja lőtt le egy nyolcéves fiút Ausztriában
- Elhamvasztva viszik át Romániába Nyirő József holttestét
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?