[origo] itthon
Reformpárti kérdésekkel cseleznék ki a Fideszt
MTI|2007. 07. 11., 17:57|Utolsó módosítás:2007. 07. 11., 18:05|A Fidesz népszavazási kérdéseivel azonos témakörben, de azzal ellentétes megfogalmazásban nyújtott be egy ismeretlen magánszemély népszavazási kérdéseket az Országos Választási Bizottsághoz. Az ellenzéki párt alelnöke szerint ez jogi nonszensz, hiszen a kérdések védettek voltak, ő pedig nem látta, hogy Gyurcsány Ferenc megelőzte volna hétfő délután.

Pokorni nem látta Gyurcsányt vagy Hillert
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
A kormány és Gyurcsány Ferenc áll a mögött a három népszavazási kezdeményezés mögött, amelyet a Fidesz kérdéseivel azonos témában, de ellentétes tartalommal nyújtottak be hétfőn - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke, aki szerint a három kérdés egyértelműen a kormány álláspontját tükrözi.
Pokorni jogi nonszensznek nevezte, hogy valaki a Fidesz három, már korábban jóváhagyott kérdésének ellentétes megfogalmazását nyújtotta be hitelesítésre, hiszen a kórházprivatizációról, a gyógyszerforgalmazásról és a termőföldről szóló kérdések július 9-én 16 óráig, az aláírásgyűjtés határidejének lejártáig védettséget élveztek, a Fidesz pedig pontosan 16 órakor nyújtotta be ismét a kérdéseket, és az OVB eddigi gyakorlata szerint a benyújtás sorrendje számít - mondta.
Az alelnök hétfőn személyesen is jelen volt, amikor az ellenzéki párt ismét benyújtotta hitelesítésre a három kérdést. Az Országos Választási Iroda vezetőjével, Rytkó Emíliával együtt várták meg, hogy 16 órakor lejárjon a határidő, ezért Pokorni úgy látja, előttük más nem nyújthatott be ugyanebben a tárgykörben kezdeményezéseket: "Nem tűnt föl, hogy Gyurcsány Ferenc vagy Hiller István ott ülne előttünk a sorban és megelőzött volna minket."
Az OVB honlapja szerint a testület következő, jövő szerdai ülésén tárgyalja a három kérdést: "Egyetért-e Ön azzal, hogy egyes vény nélkül is kapható gyógyszereket a gyógyszertárakon kívül is lehessen forgalmazni?"; "Egyetért-e Ön azzal, hogy a helyi önkormányzatok egészségügyi feladataik ellátásának módjáról szabadon dönthessenek?"; "Egyetért-e Ön azzal, hogy a földterület megművelőjét illesse meg első helyen elővásárlási jog termőföld vásárlása esetén?"
A Fidesz kérdései: "Egyetért-e Ön azzal, hogy gyógyszereket csak gyógyszertárban lehessen árusítani?"; "Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban?"; "Egyetért-e Ön azzal, hogy 2002. június 15-i állapot szerint hatályos termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény szerinti - családi gazdálkodót első helyen illesse meg elővásárlási jog termőföld vagy tanya vásárlása esetén?"
Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője újságíróknak azt mondta: a kérdések jellegéből látszik, hogy a kormány politikájával szimpatizáló ember nyújtotta be, azt azonban nem tudja, ki vagy kik voltak a kezdeményezők. A frakcióvezető szerint a kérdések a reformok támogatására kérdeznek rá, az MSZP politikai céljaival egybeesnek, így ha az OVB hitelesíti a kezdeményezéseket, azt javasolná, hogy támogassák az aláírásgyűjtési kampányt.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke azt mondta: ezek szerint a két nagy párt ennyit tud hozzátenni Magyarország fejlődéséhez, vitájuk közben pedig a régió többi állama elhúz Magyarország mellett. Budai Bernadett kormányszóvivő azt hangsúlyozta: mindenkinek, akinek erre a törvény lehetőséget biztosít, joga van népszavazási kezdeményezéssel élni. "Amikor a Fidesz kezdeményez népszavazást, akkor az a demokratikus és az alkotmányos rend védelme érdekében történik, ha ezt egy állampolgár teszi, akkor viszont ellenséget látnak benne" - mondta Budai Bernadett.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Lebénultak a magyar bankok
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Kétmilliós jeggyel már meghallgatható Orbán köszöntője
- Világméretűvé válhat a gazdasági küszködés
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
- Saját apja lőtt le egy nyolcéves fiút Ausztriában
- Elhamvasztva viszik át Romániába Nyirő József holttestét
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?