Századvég: Kósa Lajos a legnépszerűbb

Vágólapra másolva!
Jelenleg Kósa Lajos Debrecen fideszes polgármestere a legnépszerűbb, Horváth Ágnes egészségügyi miniszter pedig a legkevésbé kedvelt politikus - derült ki a Századvég és a Forsense júliusi felméréséből. A közvélemény-kutatás szerint továbbra is a Fideszre szavaznának a legtöbben: az ellenzéki párt támogatottsága 30 százalék, az MSZP-é 17 százalék.
Vágólapra másolva!

A választásra jogosultak körében nőtt a két nagy párt támogatottsága közti különbség - derül ki a Századvég és a Forsense júliusi felméréséből. A Fideszre az összes megkérdezett 30 százaléka szavazna, míg az MSZP-re 17 százalék.

Az MSZP támogatottsága tehát hosszabb távon is 20 százalék alatt van, míg a Fidesz az év eleji visszaesés után másodszor érte el a 30 százalékos szintet. Az összes megkérdezett körében továbbra is kétszer akkora támogatottsága van az MDF-nek (4 százalék), mint az SZDSZ-nek (2 százalék).

A kormány és az ellenzék munkáját a választók egyaránt negatívan ítélik meg. Az ellenzék tevékenységével a megkérdezettek 57 százaléka inkább elégedetlen, míg a kormányról kétharmadának (67 százaléka) van inkább rossz véleménye. A politikai intézményrendszer megítélése is romlott, az összes megkérdezett egyharmada mindkét oldal tevékenységéről rossz véleménnyel van.

Orbán Viktort a megkérdezettek 39 százalék tartja alkalmasnak a kormányfői posztra, míg Gyurcsány Ferencet 33 százalék. Az ellenzék vezetőjének támogatottsága 7 pontot nőtt június óta, Gyurcsány Ferencé pedig 2 pontot csökkent. Minden ötödik megkérdezett viszont úgy véli, a két politikus egyike sem alkalmas miniszterelnöknek. A szavazók 47 százaléka a kormányváltás mellett foglal állást, a kormány hatalmon maradását 38 százalék támogatja.

Ami a politikusok népszerűségét illeti: a rangsort 60 ponttal Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke vezeti, utána következik Szili Katalin (57 pont), Sólyom László (56 pont) és Dávid Ibolya (54 pont). A lista végén található 28 ponttal Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. Kósa Lajost a megkérdezettek 73 százaléka ismeri, Horváth Ágnest pedig 81 százalék.