Negyven hektáros fenyőerdő ég Tápióbicskénél

Vágólapra másolva!
Önkéntesek is segítették a tűzoltók munkáját hétfőn délután és este a Tápióbicske és Tápiószentmárton között meggyulladt negyven hektáros fenyőerdő oltásánál - közölte Tápiószentmáron polgármestere.
Vágólapra másolva!

Tóth János elmondta, egy hajdani szőlős vidék helyére a 60-as években telepített, magántulajdonban lévő erdőben csaptak fel a lángok, s az oltásra Gyöngyösről és Kecskemétről is érkeztek tűzoltók, csaknem 30 autó vett részt az oltásban. A tüzet nagyon nehéz megközelíteni, mert csak dűlőutakon lehet eljutni a fészkekhez és víz is kevés van. Ezért a környék polgármesterei mozgósították a településeken működő szippantókocsik vezetőit, s ezeknek az autóknak a tartályai is utánpótlást adnak a tűzoltók fecskendőihez. Ugyanakkor készenlétbe helyezték a környék gazdáit is, akik munkagépeikkel érkeztek a helyszínre, hogy szükség esetén tárcsáikkal árkokat ássanak a tűz lokalizálására.

Szerencsére a szélirány megfordult, így a lakott települések felől elhárult a veszély. Az erdő közelében hat tanyaépület is áll, ezek veszélybe kerültek, s biztonsági okokból a tűzoltók az itt lakókat ideiglenesen kitelepítették, a veszély elmúltával visszatérhettek otthonaikba - hívta fel rá a figyelmet a polgármester.

A tűz keletkezésének okát egyelőre nem lehet tudni, tény viszont, hogy nagy a szárazság ezen a Pest megyei környéken. Ebben az évben eddig mindössze 44 milliméter csapadék hullott, holott máskor 600 milliméter eső öntözi a földeket és az erdőket.

Éjjel is dolgoznak a tűzoltók, s az esti helyzet szerint sikerül a lángokat visszaszorítaniuk - utalt rá Tóth János.