[origo] itthon

100
90

Gyurcsány Ferenc: Kikerülhetetlen volt az elmúlt egy év

MTI|2007. 07. 26., 19:46|Utolsó módosítás:2007. 07. 26., 21:08|

Az elmúlt egy év a program egészét tekintve kikerülhetetlen hozzájárulás lesz ahhoz, hogy a negyedik év végén úgy érezze az ország többsége: érdemes volt erőfeszítést tenni - erről Gyurcsány Ferenc beszélt csütörtökön Bátonyterenyén egy lakossági fórumon.

JÁTSSZ ONLINE!

A miniszterelnök, aki egyúttal az MSZP elnöke is, elismerte, nehéz volt az elmúlt év, hiszen "senki nem szereti, ha a család költségvetéséből vissza kell venni". Úgy fogalmazott: a mögöttünk hagyott egy év után nagyon sokszor el kell mondani a baloldal támogatóinak, szimpatizánsainak is, hogy nincs okuk a lényeget illetően kételkedni.

Gyurcsány Ferenc kijelentette: az idei évvel túl leszünk a növekvő infláción, a növekvő terheken, a következő évre a nettó keresetek növekedése már eléri vagy egy kevéssel meghaladja az inflációt.

Kitért a tandíjra és a vizitdíjra is, példaként hozva, hogy 30 éves korában egy diplomával rendelkező férfinak még 48 év életesélye van, míg ha csak nyolc általános iskolája van, akkor 32, illetve a diplomás kezdő átlagfizetés 60 százalékkal magasabb. Azt kérdezte: "akkor olyan nagy bűn azt mondani annak, aki egyetemre jár, hogy a képzési költségekhez te is járuljál hozzá?"

Annak kapcsán, hogy bírálói "embertelennek" tartják a vizitdíjat, azt a kérdést tette fel: "Miért? A 70 ezer forintos paraszolvencia az emberséges?"

Gyurcsány Ferenc egy bevásárlóközpontokban használatos érmével illusztrálta, hogyan lesz rend, mondván, ez kellett ahhoz, hogy az emberek visszavigyék a helyükre a kocsikat, mint ahogy a kórházban eltöltött pontos napok számát is csak azóta teszik szóvá a betegek, amióta napidíjat kell fizetni.

"Ilyenekről szól ez a világ. Van, aki nem átallja azt mondani, hogy ez népnyúzó és nemzetellenes. Én meg azt mondom, így lesz rend, a rendből lesz majd szabadság, a rendből és a szabadságból lesz egy gazdagabb ország" - mondta.

Gyurcsány Ferenc Lavajné Dóka Éva szocialista polgármesterjelölt lakossági fórumának vendége volt. A Nógrád megyei városban augusztus 12-én lesz időközi választás, miután áprilisban lemondott a 2002-ben megválasztott, majd 2006-ban nagy többséggel újraválasztott Vanya Gábor (MSZP), hogy a gazdasági életben helyezkedjen el. Az időközi választáson hat polgármesterjelölt indul.

(MTI)

[origo] címlapon»

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal? Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága? Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »