A Fidesz kritizálja az ügyeleti rendet

Vágólapra másolva!
A Fidesz szerint szakmailag elfogadhatatlan az új ügyeleti rend az egészségügyben, amire a kórházak nem tudtak megfelelően felkészülni - közölte a párt egészségügyi szakpolitikusa, Pesti Imre.
Vágólapra másolva!

Július 1-je óta érvényes ügyeleti rendre való átállásra az intézményeknek három napjuk volt, így jelentős részük felkészülni sem tudott a váltásra - közölte Pesti Imre.

Az új rendben nem szakképzett orvosok ügyelnek, nekik készenléti ügyeletben kell lenniük, hogy szükség esetén behívhatók legyenek a kórházba. Úgy vélte, a behívás és a megérkezés ideje között eltelt idő egyes betegségeknél életet is veszélyeztethet. Az ellenzéki politikus szavai szerint reform címén felelőtlen, etikátlan, az európai normákat figyelmen kívül hagyó emberkísérlet folyik az egészségügyben.