Tortát süttet a kormány augusztus 20-ára

Vágólapra másolva!
Blogot indított a Miniszterelnöki Hivatal augusztus 20-áról. Több bejegyzés szól például arról, mennyire biztonságos lesz a tűzijáték, amivel feltehetően a tavalyi tragikus eseményeket próbálják feledtetni. A bejegyzések a MeH szerint betekintést engednek a "programok szervezésének mindennapjaiba".
Vágólapra másolva!

Az államalapítás ezerhetedik évfordulója alkalmából internetes naplót ír a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) egyik munkatársa, hogy az olvasók betekinthessenek "az augusztus 20-iki programok szervezésének mindennapjaiba" - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő. Magyarország születésnapjára születésnapi torták elkészítését, jókívánságok megfogalmazását is kéri a MeH az olvasóktól.

A győztesek parlamenti sétát nyernek. Az akció célja Budai szerint, hogy a központi állami és helyi rendezvényeken, tűzijátékokon túl "megmutassuk az ország legnagyobb ünnepének egy új arcát is".

A blogba bújtatott programajánlóban a kenyérfesztivált úgy reklámozza a Tanonc nevű szerző, hogy "nekem néha kicsit nedves lesz a kenyerem belseje, mintha benne rekedne a gőz, de majd a Kenyérfesztiválon elcsípek egy pékmestert és kifaggatom, mit csinálok olyankor rosszul".

A tortasütésről szóló felhívásról a szerző azt írja: "majd felbujtom a családom női tagjait - bár nálunk a fiúk is tudnak tortát sütni, a rebarbarás egyenesen legendás. Én legutóbb a liszt nélküli máktorta recepttel próbálkoztam, a kísérleti alanyok lelkesen fogadták és valamennyien túlélték". A honlapról az is kiderül, hogy augusztus 20-án a "Szent István - egy ország születése" című történelmi zenés játékban Szent László királyt Kamarás Iván, Szent Imre herceg szerepét pedig a Megasztárból ismert Puskás Peti énekli majd.

Több bejegyzésben bizonygatja a blogíró, hogy a tűzijáték az idén különösen biztonságos lesz. "Persze nem csak biztonságos, hanem újszerű, izgalmas, nagyszabású, még kis ezüstös kókuszok is lesznek, de azért mégis a biztonság az egyik leglényegesebb elem" - áll a honlapon. A szerző itt is tesz viccesnek szánt megjegyzéseket, például azt írja, hogy a biztonságért felelős operatív törzset most fedezték fel az Amazonas partján. Igaz, ez a mondat áthúzva jelenik meg az oldalon, mintha a poént még a blogoló is szégyellné.

A múlt évben, augusztus 20-án a tűzijáték ideje alatt tomboló vihar több halálos áldozatot követelt. A szervezők mellett a kormány felelőssége is felmerült, de végül a Miniszterelnöki Hivatalon belül csak alacsonyabb rangú tisztviselőket vontak felelősségre.