Felfüggesztett börtönt kapott Mehmet Tüysüz

Vágólapra másolva!
Embercsempészet, közokirat-hamisítás és kiskorú elhelyezésének megváltoztatása bűntettében találta bűnösnek Mehmet Tüysüzt a Szegedi Városi Bíróság. A gyermekét 2004-ben Törökországba csempésző, majd a kisfiú hazahozatala után Magyarországra utazó és ekkor letartóztatott férfi két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott jogerősen.
Vágólapra másolva!

Két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki szerdán a Szegedi Városi Bíróság Mehmet Tüysüzre, aki korábban Törökországba csempészte kisfiát. Az ítélet jogerős.

A török-magyar állampolgárságú férfi élt azzal a jogával, hogy lemond a tárgyalásról, így ügyét gyorsított eljárásban bírálták el. Mehmet Tüysüzt embercsempészet, közokirat-hamisítás és kiskorú elhelyezésének megváltoztatása miatt ítélték el.

A férfi június közepén utazott Magyarországra, hogy láthassa fiát, ám a határőrség letartóztatta, amikor belépett az országba.

Mehmet Tüysüz 2004-ben csempészte ki Törökországba a gyereket, ahol idén sikerült - nyomravezetői díj fejében - megtalálni őket, majd a kisfiút hazahozni édesanyjához.