Festékkel öntötték le a Szabadság téri emlékművet

Vágólapra másolva!
Ismét megrongálták a Szabadság téri szovjet katonai emlékművet. Az elkövetők a hajnali órákban festékkel leöntötték, majd feliratokkal látták el a szobrot és annak talapzatát.
Vágólapra másolva!

Ismeretlenek festékkel öntötték le a Szabadság téri szovjet katonai emlékművet - közölte a Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese hétfőn. Az elkövetők vörös festékkel feliratot festettek az emlékműre: az elesett szovjet katonák neve fölé többek között Gyurcsány Ferenc nevét írták fel.

Rogán Antal, a belváros fideszes polgármestere "rendkívül sajnálatosnak" nevezte az emlékmű megrongálását, hozzátéve, hogy emlékmű őrzésével kapcsolatban végleges állapot kialakítására lenne szükség. A Magyar Televízió Híradója úgy értesült, hogy a korábban állandóan őrzött emlékműre az utóbbi hetekben már csak óránként néztek rá a biztonsági őrök, így fordulhatott elő, hogy a rongálók a hajnali órákban kárt tehettek benne.

A közszolgálati televíziónak nyilatkozva Kondorosi Ferenc, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára felvetette a lehetőségét, hogy a jövőben kovácsoltvas kerítéssel és térfigyelő kamerákkal őrizzék az emlékművet, amelynek a helyreállítására 2000 októbere óta mintegy 30 millió forintot kellett költeni. Addig is az V. kerületi rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen eljárást indított a rongálás miatt.