Merkel viszonozza Gyurcsány berlini útjait

Vágólapra másolva!
Egy napra Magyarországra látogat Angela Merkel német kancellár jövő kedden, és találkozik Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel. Merkel először jár kancellárként Budapesten, de Gyurcsány már többször tárgyalt vele Berlinben.
Vágólapra másolva!

Jövő kedden egynapos látogatásra Magyarországra érkezik Angela Merkel német kancellár - közölte Daróczi Dávid a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón. Elmondta: Angela Merkel augusztus 21-én kétoldalú tárgyalásokat folytat majd Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel a két ország aktuális politikai kérdéseiről, valamint az aktuális uniós ügyekről.

A tájékoztatón elhangzott, hogy Angela Merkel - aki elöször jár kancellárként Magyarországon - előadást tart az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemen is.

Gyurcsány Ferenc és Angela Merkel legutóbb június elején, az uniós csúcs előtt találkozott, és a téma akkor az EU új alapszerződése volt. Az unió elnökségét akkor ellátó Németország kancellárjaként ugyanis Merkel sorra hívta meg előzetes egyeztetésre több tagállam miniszterelnökét is.

Gyurcsány Ferenc tavaly ősszel is járt Berlinben. Az a találkozó azért volt emlékezetes, mert pár nappal korábban szivárgott ki az őszödi beszéd, és utólag ellentmondásos nyilatkozatok jelentek meg arról, hogy a kancellár hogyan kommentálta az ügyet.