A veszekedő politikus és a futár is gyanúsított lesz

2007.08.16. 18:18

Mindkét felet meggyanúsítják a Kodály köröndnél történt autós-kerékpáros incidens ügyében. A biciklisfutárra fegyvert fogó politikuson kívül a futár is gyanúsított lesz, előbbi ellen lőfegyverrel visszaélés, utóbbi ellen rongálás miatt, és mindkettejük ellen garázdaságért indít hamarosan eljárást a BRFK.

A rendőrség Vadász János mellett a biciklist is meg fogja gyanúsítani garázdasággal a Kodály köröndnél történt biciklis incidens ügyében. A biciklist rongálás és garázdaság bűncselekményében, a férfit lőfegyverrel visszaélés és garázdaság miatt fogják meggyanúsítani hamarosan - közölte Szabó Illés, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

A biciklis és a politikus július utolsó hetében vitatkozott össze az Andrássy úton. A biciklis szerint ok nélkül dudált rá a képviselő, majd amikor ezért kérdőre vonta, fegyvert fogott rá.

A rendőrségen a rá következő vasárnap magától jelentkező politikus azt állítja, fenyegetve érezte magát a futár által, ezért rántott elő egy szerinte az igazira hasonlító játék pisztolyt.

A futár előbb hiába próbált feljelentést tenni a rendőrségen, vizsgálat csak pár nappal az incidens után indult, és ennek nyilvűánoságra kerülése utéán jelentkezett a rendőrségen Vadász. Az ügyben vizsgálat indult az ellen a VI. kerületi rendőr ellen is, aki először nem vette fel a futárral a jegyzőkönyvet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK