Kigyulladt egy szolnoki panelház

Vágólapra másolva!
Ki kellett menekíteni a lakókat abból a szolnoki panelházból, amelynek szombat hajnalban kigyulladt a szeméttárolója. Senki nem sérült meg. Feltehetően gyújtogatás történt.
Vágólapra másolva!

Kigyulladt egy tizennyolc emeletes panelház szeméttárolója szombaton hajnalban Szolnokon, a lakókat kitelepítették az épületből. Dobson Tibor, a katasztrófavédelem szóvivője szerint a panelház egyik kukájában hajnal fél öt körül csaptak fel a lángok. A nagy füst miatt száz embernek - köztük gyerekeknek - kellett elhagyniuk az épületet. A lakók két óra múlva mehettek vissza a házba. A tűzben és a vele járó nagy füstben senki nem sérült meg. A szóvivő szerint a szeméttárolót valószínűleg valaki felgyújtotta. A lángokat öt autó és húsz tűzoltó fékezte meg.

Legutóbb augusztus elején Debrecenben gyulladt ki egy tízemeletes panelépületben egy lakás, ott sem sérült meg senki. A júniusi újpalotai paneltűzben azonban egy ember meghalt, 17-en füstmérgezést szenvedtek, amikor a főváros XV. kerületében lévő tízemeletes épület felső három szintje kigyulladt.