[origo] itthon

100
90

Sólyom szavát várja gárda-ügyben az MSZP

MTI|2007. 08. 25., 11:51|Utolsó módosítás:2007. 08. 25., 12:36|

Sólyom László megnyugtató szavára van szüksége sokaknak a Magyar Gárda megalakulásával kapcsolatban az MSZP szerint. A párt elnöksége ezért azt kéri az államfőtől, hogy fejtse ki az álláspontját az ügyben.

Forrás: MTI

Nem kommentálta eddig a gárdát

JÁTSSZ ONLINE!

Az MSZP arra kéri Sólyom László köztársasági elnököt, hogy nyilvánosan fejtse ki álláspontját a Magyar Gárda mozgalommal kapcsolatban - tudatta a párt elnöksége szombaton közleményben. "Sólyom László egyértelmű szava most sokak számára hozna megnyugvást, további hallgatása pedig az ország nagy részének okozna csalódást. Felkérjük tehát az államfőt, fejtse ki nyilvánosan az álláspontját a Magyar Gárda mozgalommal kapcsolatban" - olvasható dokumentumban.

Az MSZP szerint a Magyar Gárda megalakulása "keltette félelem és zavar" eloszlatásában kitüntetett szerepe van a köztársasági elnöknek. Sólyom László a héten nem kommentálta a Magyar Gárda alapítóinak neki címzett levelét.

Az államfő elítéli a félelemkeltésre alkalmas rendezvényeket és a félelemmel való manipuláció eszközét is - reagált a közleményre Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője A főosztályvezető szerint Sólyom László biztos a magyar demokrácia erejében.

A szocialista elnökség egyúttal felszólította a parlamenti erőket, hogy a leghatározottabban utasítsák el a gárda megalakulását, és szakítsanak meg minden esetleges kapcsolatot, politikai együttműködést a "félkatonai alakulat" hátországát adó Jobbik Magyarország Mozgalommal. Az MSZP vezetői szerint a Magyar Gárda kirekesztő, gyűlöletkeltő mozgalom, hiszen a politikai hátterét adó Jobbik Magyarország Mozgalom szélsőjobboldali ideológiát vall.

A kormánypárt támogatja a szombati ellentüntetéseket, de tiszteletben tartja azt a kérést, hogy a közvetlen pártpolitika maradjon távol az eseményektől: se pártjelvények ne tűnjenek fel, se politikai szónoklatok ne hangozzanak el - áll a közleményben. A Magyar Gárda szombaton délután a budai Várban tartja alakuló gyűlését. Az eseménnyel párhuzamosan Budapest több pontján civil szervezetek tartanak ellentüntetéseket.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »