Terrorcselekmény előkészületével gyanúsítják Tomcatet

Vágólapra másolva!
Mivel tette a lakoság megfélemlítését szolgálta, közveszélyokozás előkészülete helyett már terrorcselekmény előkészületével is gyanúsítják Tomcatet. A férfit még májusban fogták el a rendőrök egy csepeli panelház egyik lakásában, ahol füstbombák előállítására alkalmas anyagokat is találtak.
Vágólapra másolva!

Megváltoztatta a gyanúsítást a Tomcat néven ismertté vált férfival szemben a rendőrség. Közveszélyokozás előkészülete helyett már terrorcselekmény előkészületével, és robbanóanyaggal való visszaéléssel gyanúsítják - közölte ügyvédje. Futó Barnabás szerint míg az első gyanúsításban szereplő közveszélyokozás előkészülete miatt legfeljebb három, a módosított gyanúsítás alapján, halmazati büntetésként, 15 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

A BRFK sajtóügyeletese, Batha László kedden délután megerősítette az ügyvéd által elmondottakat. Elmondta, hogy a férfi ellen folyó nyomozás során beszerezték az igazságügyi haditechnikai szakértő véleményét, amely szerint a csepeli lakásban lefoglalt anyagok "jellegüknél fogva megalapozzák egy súlyosabb bűncselekmény előkészületét". A szakértő álláspontja az, hogy alkalmasak sérülés előidézésére, szélsőséges esetben halálos sérülés okozására, valamint nagy nyilvánosság előtt való használatuk a lakosság megfélemlítésére.

P. Tamást két másik személlyel együtt fogták el még május elején egy XXI. kerületi panelházban, ahol az egyik lakásban robbanószer - elsősorban füstgyertyák, füstbombák - előállításához alkalmas anyagokat, eszközöket találtak. Szakértők szerint a lakásban tárolt keverékek bármikor begyulladhattak, berobbanhattak volna, vagyis alkalmasak voltak közveszély okozására.

P. Tamáson kívül egy 21 éves férfit, valamint egy 48 éves nőt vettek őrizetbe, de csak Tomcat előzetes letartóztatását indítványozta az ügyészség. A Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását, ezt azonban július közepén felülbírálta a Fővárosi Bíróság és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben.