Vágólapra másolva!
Annyira elhasználódtak az iskolaépületek, hogy nagyrészük felújításra szorul - derült ki a Szonda Ipsos felméréséből. A legrosszabb a helyzet Borsod megyében, ott alig van olyan iskola, amelyet ne kellene felújítani.
Vágólapra másolva!

Az önkormányzati iskolák 85 százaléka részben vagy teljes egészében felújításra szorul, a legproblémásabb a helyzet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol ez az arány 90 százalékos - többek között ez derült ki abból a felmérésből, amelyet Hiller István szakminiszter ismertetett csütörtökön.

A Szonda Ipsos által készített kutatás szerint részleges felújításra az iskolák 55 százaléka, teljes rekonstrukcióra 30 százaléka szorul.

Az ország iskoláinak 26, a főváros iskoláinak 20 százalékában volt teljes felújítás 2000 óta.

A miniszter elmondta, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Tervben 2007 és 2013 között 124 milliárd forint áll rendelkezésre iskolafelújításra. Az idei évben a hét régióra 54 milliárd forint értékben hirdetnek meg pályázatokat. Ez kizárólag iskolafelújításokat foglal magában.