[origo] itthon

100
90

Törvényt módosítanának a Magyar Gárda miatt

MTI|2007. 09. 01., 14:12|

Kiegészíttetné az egyesülési jogról szóló törvényt két MSZP-s képviselő. A jogszabályba belevennék a párizsi békeszerződés egyik pontját, amely megtiltja a nép demokratikus jogait elvonó, fasiszta, katonai jellegű szervezetek megalakulását.

Forrás: [origo]

JÁTSSZ ONLINE!

Az egyesülési jogról szóló törvény módosítását javasolja Szabó Zoltán és Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselői. Szabó Zoltán ezt szombaton Budapesten sajtótájékoztatón jelentette be. A kormánypárti képviselők a párizsi békeszerződés egyik pontjával javasolják kiegészíteni a kétharmados egyesülési törvényt. A kérdéses pont megtiltja a nép demokratikus jogait elvonó, fasiszta, katonai jellegű szervezetek megalakulását. A képviselők azt is javasolják, a bírónak legyen mérlegelési joga, vagyis tagadhassa meg a szervezetek bejegyzését akkor, ha fennáll a veszélye, hogy a létrejövő szervezet mások jogainak és szabadságának sérelmét okozná. A bejegyzést akkor is meg lehetne tagadni, ha a benyújtott alapító okmány, alapszabály, választott jelszó és szimbólum ismeretében a bíró okkal következtet arra, hogy a szervezet létrejötte a párizsi békeszerződés negyedik cikkét sértené.

Szabó Zoltán szerint a jelenlegi szabályozás értelmében az egyesülési jog gyakorlása nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével, nem valósíthat meg bűncselekményt. Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére és kizárólagos hatalomgyakorlásra. Ezeket a szabályokat egészítenék ki az 1947-es párizsi békeszerződés egyik pontjával. A békeszerződés II. fejezetének 4. cikke szerint "Magyarország, amely a Fegyverszüneti Egyezmény értelmében intézkedett magyar területen minden fasiszta jellegű politikai, katonai avagy katonai színezetű szervezetnek, valamint minden olyan szervezetnek feloszlatása iránt, amely az Egyesült Nemzetekkel szemben ellenséges propagandát, ideértve a revizionista propagandát, fejt ki, a jövőben nem engedi meg olyan e fajta szervezeteknek fennállását és működését, amelyeknek célja az, hogy megfossza a népet demokratikus jogaitól".

A képviselő a törvénymódosítást azzal indokolta, hogy egyre inkább nyilvánosságot kapnak, és nyilvánosság elé mernek lépni azok a szélsőséges szervezetek, amelyek működését a Magyar Köztársaságnak a békeszerződés értelmében nem lenne szabad engedélyeznie. Szabó szerint egyelőre nincs döntés arról, hogy a törvényjavaslatot milyen formában nyújtják be, a frakció és a kormány a jövő héten konzultál azokról a jogi lépésekről, amelyek az elmúlt hetek "aggasztó eseményeinek gátat vethetnek".

A politikus közölte, az egyesülési törvény kétharmados támogatást igényel, azaz parlamenti elfogadása nem lehetséges a Fidesz nélkül. "Őszintén reméljük, hogy a Fidesz feladja eddigi tartózkodó álláspontját a szélsőjobboldali aggodalomra okot adó jelenségek, mozgalmak, politikai erők elítélése és az eléjük való gát emelése ügyében" - mondta. Emlékeztetett, hogy szocialista képviselők tavasszal a büntető törvénykönyv módosítását kezdeményezték a gyűlöletbeszéd büntethetővé tétele miatt. A javaslatot az Országgyűlés bizottságai általános vitára alkalmasnak találták, a plenáris ülésen még nem kezdődött el a vita.

[origo] címlapon»

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Teletankolt Volvo rondított bele az állami céges spórolásba A kormány által meghirdetett takarékoskodás részeként a Magyar Közút nevű cégnél is megvonták a juttatásokat a felügyelőbizottsági tagoktól, az egyik korábbi ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: Falcon Kerekes Vica lelkes szexpartner (18+) A cseheknél több mint egymillióan látták a filmjét, íme a legizgalmasabb rész.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »