Az eltűnt kislány kutyájában bíznak a keresők

Vágólapra másolva!
Lovas rendőrök is csatlakoztak a több mint száz főhöz, akik kedd óta szakadatlanul keresik az eltűnt emődi kislányt. A miskolci mentők vezetője abban bízik, hogy a kétéves kislány kutyája előkerül és talán elvezeti őket a gyerekhez.
Vágólapra másolva!

Ha valami történt volna a kislánnyal, a kutyája 2-3 nap múlva elindult volna hazafelé - ezt mondta a kutatócsoportnak Lehóczki László, a miskolci Spider speciális mentőcsoport vezetője. A kislányt kereső csapat ezért abban is bízik, hogy megtalálják az eltűnt gyerek kutyáját, és az elvezetheti őket a kislányhoz - tudtuk meg a Borsod megyei rendőrkapitányság sajtóügyeletesétől.

Dobi Tamás elmondta, hogy pénteken száznál is többen keresik az emődi kislányt, a csapat sok önkéntessel egészült ki. A keresőkhöz pénteken három lovas rendőr is csatlakozott, a közeli patakmedret pedig úgynevezett halradarral vizsgálják meg.

A rendőrséghez több bejelentés is érkezett, volt aki a kislány kutyáját vélte látni, de a bejelentések egyelőre nem vitték közelebb a rendőrséget a kislányhoz. Emőd belterületén egy friss sírhalmot is kihantoltak, de kutyatetemeket találtak benne, kiderült, hogy valaki ott temette el a kutyáit - mondta a rendőrségi szóvivő.

A kétéves kislány kedd dél körül kisétált a családi ház udvarából, vele volt egy Maci névre hallgató keverék kutya is. A hetven centi magas, vállig érő, barna hajú kislány zöld kapucnis felsőt és rózsaszín nadrágot viselt. A kislány keresését egészen addig nem hagyják abba, amíg csak reális esély van arra, hogy előkerülhet.