[origo] itthon

100
90

Beperelték Gyurcsányt az őszödi beszéd miatt

MTI|2007. 09. 08., 12:50|Utolsó módosítás:2007. 09. 08., 14:22|

Kártérítési pert indított Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen 199 ember az őszödi beszéd miatt. A polgári per első tárgyalását november 20-ra tűzte ki a Fővárosi Bíróság.

Lassan 1 éve ismert a beszéd

JÁTSSZ ONLINE!

Magánszemélyek beperelték Gyurcsány Ferenc kormányfőt, az MSZP elnökét tavaly őszödi beszéde miatt - erősítették meg a Fővárosi Bíróság sajtótitkárságán szombaton az MTI érdeklődésére a Magyar Rádió hírét.
   
A kártérítési pert 199 magánszemély indította, az eljárás másodrendű alperese Veres János pénzügyminiszter, a polgári per első tárgyalását november 20-ra tűzte ki a Fővárosi Bíróság.
 
A rádió Krónika műsorában elhangzott: a magyar bíróságok gyakorlatában eddig ismeretlen a politikai beszéd miatti kártérítési per, nehezen elképzelhető, hogy sikerül érvényesíteni a keresetben foglalt nem vagyoni kártérítési igényt.

Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter első hallásra nonszensznek nevezte a pereskedést. Elvileg ugyanakkor lehetségesnek nevezte, hogy ilyen alapon pereljen valaki, annál is inkább  - mondta -, mivel a bíróság befogadta a keresetet. Hangsúlyozta azonban, hogy nem ismeri a kereset részleteit. A miniszter azt ígérte, a tájékozódás után hétfőn véleményt mond az ügyről.
   
A keresetet magát érdemben kommentálni csak az után lehet, hogy jogászok tanulmányozták a dokumentumot - közölte az MTI-vel Daróczi Dávid kormányszóvivő. Hozzátette: az őszödi beszéd arról szólt, hogy a pártérdekek helyett a politikának az emberek és az ország érdekeiről kell szólnia. Véleménye szerint, akik végighallgatták a beszédet és nemcsak egy "manipulált, megvágott vátozatot ismernek", azok ezzel tisztában vannak.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »