Őszödre emlékezők tüntetnek szombaton

Vágólapra másolva!
Három szombatra bejelentett demonstrációt hagyott jóvá a rendőrség. A demonstráló szervezetek részt vettek abban a tavalyi tüntetéssorozatban, amely a kormányfő őszödi beszédének kiszivárogtatása után kezdődött.
Vágólapra másolva!

Több, szombatra bejelentett rendezvényt tudomásul vett a rendőrség - közölte csütörtökön Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője. Többek között a Nemzeti Koordinációs Bizottság által rendezett demonstrációt, amelynek résztvevői a Hősök terétől vonulnának a Vértanúk teréig.

Egy magánszemély a Szent György tértől a Dísz térig vonuló tüntetést jelentett be, a Magyar Nemzetért Mozgalom tagjai pedig a Hősök terétől az Andrássy úton keresztül vonulnának a Kossuth térhez közeli Vértanúk terére. A BRFK kiemelt figyelemmel biztosítja a rendezvényeket. Az említett szervezetek részt vettek abban a tavalyi tüntetéssorozatban, amely a kormányfő őszödi beszédének kiszivárogtatása után robbant ki.