Harminckét helyre tört be egy banda

Vágólapra másolva!
Kávézót, élelmiszerboltokat, garázst és közintézményeket egyaránt kirabolt három taktaharkányi fiatal, akik pár hónap alatt 32 bűncselekményt követtek el több mint 20 településen. A rendőrség szerint elsősorban készpénzt, cigarettát, márkás italokat zsákmányoltak.
Vágólapra másolva!

Pár hónap alatt két megye huszonkét településén, több mint harminc bűncselekményt követett el az a betörőbanda, amelyet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Legyesbényén füleltek le a rendőrök - közölte a rendőrség csütörtökön. Eddig harminckét bűncselekmény elkövetését ismerték be, ezek között volt olyan is, amiben az eljárást már megszüntették - ismertette a részleteket Kompoltiné Jakab Ilona, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

A szerencsi kávézó tulajdonosa jelentette be szeptember 17-re virradó éjszaka, hogy betörtek az üzletébe, a kiérkező rendőrök már csak azt tudták megállapítani, hogy ismeretlenek levágták a lakatot a rácsról, és befeszítették az ajtót. Még a helyszínen voltak a járőrök, amikor újabb betörésről érkezett bejelentés szomszédos Legyesbényéről. A tettenérés nem sikerült, a betört ablakú élelmiszer boltban már senkit sem találtak. Szemtanúk azonban azt a fekete színű Suzuki Swift típusú személygépkocsit látták a településen, amelyről a járőröknek már voltak információi korábbi bűncselekményekkel kapcsolatban.

Így sikerült a rendőröknek a menekülő gépkocsi elé kerülni, a benne ülő két fiatal már a ruhájuk átvizsgálás során beismerő vallomásba kezdett - áll a rendőrségi közleményben. A rendőrség szerint még egy társukkal együtt a két taktaharkányi fiatal nemcsak a boltot és a kávézót rabolta ki, kihallgatásuk során kiderült, hogy már jó ideje betörésekből élnek. Szabolcs és Borsod megye 22 települését járták be nagyjából négy hónap alatt és törtek be mindenhová, ahol készpénzt, cigarettát, márkás italokat, vagy esetleg informatikai eszközöket zsákmányolhattak.