Rendőrök fizetésemelését vizsgálja az ügyészség

Vágólapra másolva!
Rendőri vezetők fizetésemelésének ügyében nyomoz a katonai ügyészség. A hatóság elöljárói hatalommal való visszaélés miatt vizsgálódik.
Vágólapra másolva!

Két hónapja érkezett feljelentés arról, hogy törvénysértő módon emelték egyes rendőri vezetők illetményét - mondta Ács Tibor, a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője az MTI-nek. Először feljelentés-kiegészítést rendeltek el, majd a feljelentést elutasították.

Ez ellen a feljelentő panasszal élt, emiatt a Katonai Főügyészség a nyomozás lefolytatása mellett döntött - közölte a szóvivő. Az ügyben a Budapesti Katonai Ügyészség jelenleg elöljárói hatalommal való visszaélés bűncselekménye miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen.

Hétfőn egy sajtótájékoztatón a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének főtitkára beszélt arról, hogy tudomása szerint törvénytelen módon, egyéni teljesítményértékelés nélkül a 300 legmagasabb rendőri vezetőnek átlagosan mintegy 90 ezer forinttal "eltérítették az illetményét". Azaz ennyivel emelték.