Villamosokkal versenyeztek Miskolcon

Vágólapra másolva!
Gyorsulási versenyt rendeztek villamosoknak Miskolcon, hetvenöt métert kellett megtenniük a versenyzőknek. A Tátra villamosok nagyjából tíz másodperc alatt teljesítették a távot.
Vágólapra másolva!

Villamosok versenye miatt szünetelt órákon át a villamosközlekedés Miskolc diósgyőri városrészében szombaton délután. A várakozók dühöngtek, a sínpálya mellett állóknak viszont tetszett a gyorsulási verseny. Egy éve szegeden rendeztek villamos-gyorsulási versenyt.

Miskolc diósgyőri városrészében egy hosszú egyenes pályán jelölték ki a 75 méter hosszúságú versenyszakaszt, ahol Tátra típusú villamosokkal kellett gyorsulniuk a versenyzőknek. A távot általában tíz másodperc alatt tették meg a versenyzők a több tíztonnás villamosokkal.

A II. Villamos Gyorsulási Köztársaság Kupára tizenhat villamosvezető nevezett Miskolcról, Budapestről és Szegedről - közölte Braun Csaba, a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. osztályvezetője. Hívtuk a debreceni villamosvezetőket is, ők valamiért nem jöttek - tette hozzá.

A magyar Gyorsulási Szövetség szervezte látványos viadalt - amelyet több százan néztek meg - a miskolciak nyerték, az első három helyen az MVK alkalmazottja végzett. A leggyorsabb villamos vezetője Simon Gábor volt, aki letaszította trónjáról a tavalyi elsőt, a szegedi Klonkáné Kiss Borbálát.