Kevesen szavaztak a veresegyházi fecskendőgyárról

Vágólapra másolva!
Csak a választók egyharmada ment el a veresegyházi fecskendőgyárról szóló népszavazásra, így az érvénytelen lett. Abban a körzetben azonban, amelyhez a legközelebb állna a gyár, nagyobb volt az aktivitás, és a többség elutasította a beruházást. A tiltakozók attól tartanak, egészségkárosító lesz az üzem, a polgármester szerint azonban félrevezetik őket.
Vágólapra másolva!

Érvénytelen lett a veresegyházi népszavazás, melynek a tétje az volt: épüljön-e fecskendőgyár a Pest megyei városban. A népszavazáson feltett kérdés egy önkormányzati ingatlan ipari célú értékesítésére utalt, de valójában egy 25 milliárd forintos beruházás engedélyezéséről szólt.

A népszavazáson azért a választók mindössze 34,9 százaléka vett részt, az érvényességhez pedig 50 százalék plusz egy szavazat szükséges. Török Ádám, a helyi választási bizottság tagja az MTI-nek elmondta, az ingatlan eladását (tehát a beruházást) a megjelentek 55,7 százaléka támogatta, 44,3 százaléka nem.

A népszavazás érvénytelensége miatt a döntés lehetősége visszaszáll a helyi képviselő-testületre. Így a képviselők mérlegelésén múlik majd, tekintetbe veszik-e, hogy a népszavazáson megjelentek többsége, az ingatlan ipari célú eladása mellett foglalt állást.

Helyi civilek az MTI-nek nyilatkozva arra hívták fel a figyelmet, hogy abban a választókörzetben, ahol a gyár felépülne, 50 százalék feletti volt a részvétel, és a szavazók többsége (359 nem, 123 igen) elutasította az ingatlan eladását. A város határában az amerikai Becton Dickinson and Company fecskendőgyára épülne. A civil szervezetek szerint a gyár egészségkárosító lehet, mert a fertőtlenítéshez rákkeltő anyagot használhatnak.

Pásztor Béla polgármester, a beruházás támogatójaként az MTI-nek korábban azt mondta, a civileket félrevezetik, ugyanis a leendő üzemben a gyártás során semmiféle egészségkárosítás veszélye nem fenyeget, és ezt több szakértő is megállapította.