Két rendőr is megtörte kocsiját Kecskeméten

Vágólapra másolva!
A hétvégén két rendőr is megtörte szolgálati autóját Kecskeméten. Az egyik nem adta meg az elsőbbséget egy kereszteződésben, és összeütközött egy kocsival, a másik nekitolatott egy oszlopnak.
Vágólapra másolva!

Két rendőr is üközött szolgálati autójával a hétvégén Kecskeméten - derül ki a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből. Az egyik rendőr szombat éjjel úgy haladt be a kereszteződésbe, hogy nem vette figyelembe, az elsőbbségadásra kötelező táblát, és összeütközött egy személyautóval, amelyet egy nő vezetett. Egyikük sem sérült meg, de a két autóban 400 ezer forintnyi kár keletkezett - közölte a rendőrség.

Vasárnap éjjel történt a másik baleset. Egy rendőr úgy tolatott hátra szolgálati kocsijával, hogy közben nekiment egy kandelábernek. Nem sérült meg, de a kocsiban keletkezett kár százezer forint - derül ki a közleményből.