Újtikos, a földi paradicsom

Az [origo] odaadó kutatómunka árán rátalált Magyarország legjobb helyére. A szőlő, a macskák, a gomolyasajt és a tyúkok földjén jártunk, hogy kiderítsük, milyen az élet ott, ahol statisztikai felmérésekre alapozott számításaink szerint dúskálhatunk a bőségben. Szerintünk Újtikos a földi paradicsom. Tud ennél jobbat? Írja meg!

Csak néhányszáz méter van hátra a leágazásig, de a faluból még nem látni semmit, zöld és aranysárga lombú fák takarják el a kilátást az útról. A túloldalon szalmabálák, kukoricás, a sötétbarna, zsíros földeken piros traktor vág át. Az ablakon berepülő, virág-és gyümölcsillatot hozó méh jelzi, hogy közeledünk úti célunkhoz: a magyar földi paradicsomhoz.

Az út mentén elhagyunk néhány oldalra dőlt napernyőt. Gomolya, túró - hirdeti a felirat, az árnyékban hűsölve kínálják az asszonyok házi készítésű portékájukat. Az árokparti fűben macska les bogarakra. A falu határába érve három tyúk kapirgál, felettük a táblán az áll: Újtikos.

Pálmafa és vaddisznóhús

A tyúkok valószínűleg a határban terpeszkedő gazdaságból szöktek ki, átbújtak a tessék-lássék módon összeeszkábált fakerítés résein. A fagerendák mögött békésebb természetüknek, meg a legkisebb rendbontásra is mérgesen ugató kutyának köszönhetően birkák gyülekeznek, a terelés miatt méltatlankodva bégetnek. Piros kockás favágóinget viselő, ötvenes férfi jön elő az akol mögül. Feltűrt ingujja alól kivillannak egész alkarját kitöltő tetoválásai: női arc, pálmafa. Ő vigyáz a nyájra, felel a tyúkokért, kacsákért. Elnézően rázza a fejét, mikor elmondjuk, hogy szerintünk Újtikos a legjobb hely egész Magyarországon.

"Nem dicsekednék ezzel a faluval, de nem is panaszkodom. Csendes, nyugodt, nagy problémák nincsenek" - zárná rövidre a faggatózást, de szűkszavúsága oldódni kezd, amikor a földeken végzett munkákról és az állatokról mesél.

Körbevezet, a hátsó épület mögötti ólból füttyentésére fekete kiskutyák gurulnak elő kurta lábakon. Bukdácsolnak a napsütésben, az anyjuk féltékenyen figyeli az idegeneket. Gazdájuk három éve él Újtikoson, egy "jobb ajánlat" hozta ide. Szerinte csak a ruhaüzlet hiányzik a faluból, de egyébként akad minden a helyi boltokban, működik két kocsma, és a környéken vadászni is lehet, most is van vaddisznóhús a hűtőjében. "Nem dúskálunk itt annyira a jóban!" - mondja búcsúzóul, de azért hozzábiggyeszti: "jól áll a falu".

A község központja felé menet a fűzfák alatt ráérősen kerekező helybéliek jönnek szembe a számukra kiépített bicikliúton, bár nyugodtan választhatnák az úttestet is, autó alig jár erre. Az udvarok felől kakaskukorékolás hallatszik, félbeszakítja a kertek gyümölcsfáit betöltő madáréneket. Az utunkat lépten-nyomon macskák keresztezik.

Egy öregasszony virággal megtömött szatyrot cipelve baktat a buszmegálló felé, nincs ideje hosszasan fecsegni, el akarja érni a buszt. "Minden megvan itt, ami létezik, csak a pénzből van kevés" - sommázza nevetve a falu helyzetét.

 

"Nem rossz hely" - ismeri el a falu főutcájának ivójában a kocsmárosné. A megfizethetetlen jó levegővel, az itteniek kedvességével magyarázza, mi tartotta itt, Újtikoson, azóta, hogy egy éve ideköltözött. A szárazság miatt a termés nem lett túl jó idén - panaszolja -, de a kertjében így is sok minden - krumpli, sárgarépa, paprika, paradicsom, hagyma - megterem. A többit kistermelőktől, piacról szerzi be, bort pedig a közeli Tokajból hoz.

A kocsmárosné szerint leginkább csak munkahelyből van hiány Újtikoson. Jó szándékkal viszont ezt a gondot is megpróbálják orvosolni - mondja vigasztalólag szemébe húzott sapkája mögül az ivóba érkező vendég. Dicséri a polgármestert, aki forgó rendszerben szerez munkát az embereknek, hol ennek, hol annak.

Mák, dió, barack

Mire elhagyjuk a kocsmát, a tanítási idő végéhez közeledik. Csapatnyi gyerek tódul ki az iskolaudvarra, sokukat iskolabusz viszi haza a szomszédos falvakba. A helyiek szerint öregszik a falu, kevés a fiatal.

Idősebb asszony nyitja ki a kaput abban a gyönyörű kertben is, ahová találomra becsöngettünk. Először szabadkozik: épp almalekvárt főz, de végül beenged, és körbevezet a férjével a kertben meg a hatalmas hátsó udvaron. Vörös szőlőfürtök, virágzó hibiszkuszok mentén vezet az ösvény befelé, a falon paprikafüzérek lógnak. A ház oldalában almával, körtével teli ládák sorakoznak, egy tálban dió púpozódik. Arrébb fűtenivaló kukoricacsutkák gyűlnek, a szemek szétterítve száradnak a napon. A kukorica az állatoké lesz.

A hátsó ólban malac, mangalica szuszog, szomszédságukban egy birka álldogál. A tyúkokat, libákat kistermetű kutya hajkurássza, míg a ház macskája lustán mosakszik. Az udvaron almával teli gyümölcsfák, a sárgabarack és a szilva lefagyott az idén. Az ágyásokban kukorica, mák, bab, piroskáposzta nő.

A termést maguk hasznosítják a gazdák. A paprikát megőrölik, a szőlőből savanykás, erős házibor készül. A háziak szerint a falu adottságai különösen jók, a lehetőségeket viszont nem mindenki használja ki. "Itt is csak annak van, aki dolgozik vele. Az utolsó paprikát is sok a boltban veszi" - jegyezik meg.