Malév-rejtély - "Legalább annyit mondhattak volna: elnézést"

Vágólapra másolva!
Újabb zavaros fejezettel bővült az 1975-ös bejrúti Malév-járat tragédiájának története. Pár éve a parlament megszavazott egy százmillió forintos kegyeleti alapot, de ez nem oldott meg semmit, csak minisztériumi szerencsétlenkedéshez vezetett, régi sebeket tépett fel és személyes sérelmeket okozott. A titkosszolgálatoknál folytatódik az állítólag lelőtt gép eltűnt iratai utáni kutatás. Az [origo] utánajárt a rejtélyes történet legújabb fejleményeinek.
Vágólapra másolva!

Mint az utóbbi 32 évben mindig, idén szeptember 30-án is lesz egy kisebb megemlékezés a Farkasréti temetőben annál a sírhelynél, amelyet az 1975-ben, Bejrút közelében lezuhant Malév-gép tizenegy magyar halottjának tiszteletére emeltek. Hozzátartozók gyűlnek össze, akik a temetőből távozva néha beülnek egy kávézóba beszélgetni. Téma mindig akad, a 32 évvel ezelőtti tragédiának ugyanis gyakorlatilag nincs olyan részlete, amit sikerült volna megnyugtatóan tisztázni.

A hivatalos magyarázat jelenleg is az, hogy ismeretlen okból zuhant a tengerbe a repülőgép, a halottak - szintén hivatalosan - nem kerültek elő, és nem is kapták meg a végtisztességet. (A gépen a tízfős személyzet mellett egy magyar utas volt, rajta kívül többek között finnek, britek, szaúdiak utaztak.) Eközben azonban nyugtalanítóan sok jel utal arra, hogy nem feltétlenül úgy történt minden, ahogy azt a magyar hatóságok állították: felmerült, hogy a gépet lelőtték és az is kiderült, lehetséges, hogy a halottak sem a tenger mélyén fekszenek, hanem egy tömegsírban, valahol Bejrút közelében. A hozzátartozók egy része ezért nem adta fel a küzdelmet a teljes igazság kiderítésére, sem arra, hogy a tragédia áldozatait, ha megkésve is, de tisztességes körülmények között temessék el.

Úgy tűnt, 2004 végén fordulat áll be, a parlament ugyanis megszavazta, hogy létrejöjjön egy százmillió forintos alap a nyitott kérdések rendezésére. Nem ment simán, a kormány nehezen adta be a derekát, hogy újra napirendre kerüljön a Malév-járat ügye. Csapody Miklós MDF-es képviselőt négy évvel ezelőtt megkereste két olyan hozzátartozó, akik a választókerületében élnek, és ő még az év novemberében interpellációban kérte, "a kormány intézkedjék róla, hogy az ország légi szerencsétlenségben elhunyt polgárainak megadassék a végtisztesség itthon, magyar földben".

A síremléken újravésették a számokat

A Pénzügyminisztérium akkori politikai államtitkára, Veres János (jelenleg a tárca első embere) nem adott túl biztató választ. Idézte a különböző nemzetközi egyezményeket, majd kijelentette, hogy már korábban is voltak erőfeszítések, de azok sem vezettek eredményre, és "nem várható az, hogy a 700-800 méter mélyben levő repülőgéproncsokat kiemeljék". Veres azzal zárta a felszólalást, hogy a Malév a Farkasréti temetőben emelt síremléket a halottak napjára felújíttatta, megtisztíttatta, a betűket és számokat pedig újravésette.

Csapody pár hónappal később újra felvetette a témát a parlamentben, amire ezúttal Csillag István akkori közlekedési minisztertől érkezett - Vereséhez hasonló - válasz. Csillag is felemlegette a temetői síremlék felújítását, igaz, azt is hozzátette, hogy ha az áldozatok hozzátartozóinak vannak "kegyeleti vonatkozású kezdeményezései", akkor azokra a minisztérium nyitott.

Közben a kormányoldalon is megindult valamiféle mozgolódás. Az egyik elhunyt utaskísérő férje, az évtizedek óta Angliában élő Németh László kereste meg Kékesi Tibor szocialista képviselőt, aki vállalta, megpróbál segíteni abban, hogy pénzt szerezzen a Malév-gép ügyének lezárására, az elhunytak maradványainak hazahozatalára. A politikus az [origo]-nak elmondta, hogy már 2003-ban volt egy próbálkozása, de akkor a szocialisták belső egyeztetésén elbukott a javaslata. Egy évvel később már sikerrel járt, amiben szerinte szerepet játszott az is, hogy az SZDSZ is támogatta az elképzelést.

A 2005-ös költségvetési törvényhez nyújtotta be Kékesi a százmillió forintos kegyeleti alapról szóló módosító indítványát, amely megkapta a szükséges többséget. A képviselő indoklásában az szerepelt, szükség van arra, hogy a kormány vállaljon szerepet "a hullámsírban fekvő repülőgép roncsainak feltárásában, valamint az elhunytak földi maradványainak felkutatásában, hazaszállításában és az őket megillető végtisztesség megadásában".

700 milliós bökkenő

Ez ígéretesen hangzott, akadt azonban egy kis bökkenő, amit Kékesi is megemlített indoklásában: egyértelmű volt, hogy százmillió forint közel sem lesz elég a roncs kiemeléséhez és a maradványok hazahozatalához. A képviselő akkori becslései szerint összesen 800 millió forintra lett volna szükség. Kékesi arra számított, hogy a hiányzó 700 millió a szerencsétlenségben érintett többi ország, az utasok hozzátartozói és civil szervezetek felajánlásaiból jönne össze. Kékesi hozzátette, "ennek elősegítéséhez elengedhetetlen a magyar kormány és az illetékes minisztérium kezdeményező szerepe". Az elmúlt három évet és a dolgok jelenlegi állását tekintve erősen kérdéses, hogy ehhez végül is tartották-e magukat.

Forrás: MTI
A harmincadik évfordulón gyászmisével emlékeztek

A százmillió forint nem elkülönítve, hanem előirányzatként, tehát lehívható összegként jelent meg a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 2005-ös költségvetésében. Bár a törvényt már előző év decemberében elfogadták, Németh László szerint közel fél év után, májusban ültek le először a minisztérium képviselői a hozzátartozókkal. A tárca kérése az volt, hogy hozzanak létre valamilyen szervezetet a képviseletükre. A hozzátartozók - Németh szerint az ő költségén - végül decemberben létrehoztak egy alapítványt, amely a lezuhant gép lajstromjele után a HA-LCI nevet kapta.

Németh László állítja, hogy a minisztérium húzta az időt, hónapos késésekkel válaszolt csak a leveleikre. Az alapítvány létrehozásában segédkező ügyvéd, Niederfiringer Ágnes megerősítette az [origo]-nak, hogy valóban nem volt zökkenőmentes az együttműködés a minisztériummal. "Lassan őröltek a GKM malmai" - fogalmazott diplomatikusan a jogász. Szerettük volna megkérdezni a tárca egykori politikai államtitkárát, Dióssy Gábort, aki abban az időszakban foglalkozott a kegyeleti alappal, de nem kívánt nyilatkozni.