Többen hallottak a Weiszenberger-trükkről

2007.09.28. 10:06

A Weiszenbergert lebuktató kazettával kapcsolatban eddig az volt a hivatalos álláspont, hogy a Zuschlag-ügyben tartott házkutatás során került elő. Az MTI információi szerint azonban ez nem egyértelmű, mert a Zuschlag-ügyben nem gyanúsított Weiszenberger László, akit nem hallgattak ki, és nem tartottak nála házkutatást.

Csütörtök este megszólalt a felvétel állítólagos készítője. F. Károlynak mondta magát az a férfi a Klubrádióban, aki közölte, hogy a HírTV-ben szerdán este bemutatott felvételt ő készítette 2005. április 6-án, este 6 órakor. A férfi az egyik tulajdonosa volt a kunfehértói Rózsa Motelnek, amelynek irodájában - állítása szerint - rögzítette a beszélgetést. A képeken látható a szálloda irodájában található páncélszekrény és a forgószék. "A szekrénybe volt téve a kamera és elé volt téve egy virág", vagyis semmilyen rejtett tükör nem volt - mondta, majd hozzátette: a motel motel volt és nem arra készült, hogy zsarolásra használják fel.

Ötmilliós visszaosztásról beszélt

A férfi a műsorvezetőnek elmondta: a "kisebb ügyeket" Weiszenberger László intézte, a nagyobb, 100 millió forint feletti támogatásokat, állítása szerint Zuchlag János. Hozzátette: ezek "bruttó összegek, ebből volt ki a jutalék", "a jutalékot meg ők szabták meg és ezt vinni kellett fel a minisztériumba". Arra a kérdésre, hogy melyik minisztériumba, a férfi kijelentette: "nem tudnám önnek megmondani", majd hozzáfűzte: "a hivatkozások erre voltak".

A magát F. Károlynak mondó férfi a rádióműsorban azt állította, ahhoz, hogy elnyerjék a 17,3 millió forintos támogatást, meg kellett ígérniük, hogy 5 millió forintot visszaadnak belőle. "Ahhoz, hogy a pályázatot megkapjuk, fönt (Budapesten) kellett aláírni a pályázatot, fönt hagyták jóvá. A jóváhagyás aláírása előtt telefonon értesítettek, hogy mindjárt aláírják, de kell fizetni vissza, (..) és biztos fizetünk vagy nem fizetünk?" - mondta. Állítólag Weiszenberger László hívta fel az aláírás előtt.

Arra a kérdésre, hogy megkapta-e Weiszenberger László az ötmillió forintot, a férfi kijelentette: "meg". Arra a kérdésre, hogy van-e bizonyíték arra, hogy Weiszenberger László a jutalékot megtartotta volna magának, vagy továbbította volna, a férfi kijelentette: "ez biztos, hogy kellett felvinni Budapestre, ez 108 százalék, hogy kellett felvinni".

"A politika kicsinálja az embert"

Állítása szerint az ötmillió forintból "2,5 milliót a társamnak, 2,5 milliót meg nekem kellett kifizetni, engem közben a társam kicsinált a hotelból, tehát én fizetőképtelenné váltam. Én már nem akartam akkor kifizetni a 2,5 millió forintot, mert úgy gondoltam, hogy nem az enyém már a motel. És fenyegetett a Weiszenberger úr, hogy őneki van annyi pénze, akár kezemet, lábamat eltörheti, (...) a politika kicsinálja az embert".

Arra a kérdésre, hogy mikor találkozott először Weiszenberger Lászlóval, azt mondta: "ismertem már régóta, halasi származású ő is meg én is." Arra a felvetésre, hogy honnan lehetett tudni, hogy Weiszenberger Lászlót és Zuschlag Jánost kell keresni pályázati ügyekben, kijelentette: "ez nem volt tabukérdés Kiskunhalason, ezt mindenki tudta. (..) Mindenki tudta, hogy így működnek a dolgok, csak mindenki lapult. (...) Azt se rejtették véka alá, hogy én tartozom nekik 2,5 millió forinttal, pályázati pénzből, mert én nem fizettem ki, amit fel kellett neki vinni Budapestre, a minisztériumba".

Megjegyezte: Weiszenberger László például azzal zsarolta, hogy "ráhozza az APEH-et a társamra, eltöri kezemet, lábamat, akkor kicsinál, meg a politika kicsinál, ilyen dumák voltak". Mint mondta, társa kifizette a 2,5 millió forintot Weiszenberger Lászlónak. Kérdésre válaszolva közölte: őt nem Zuschalg János zsarolta. "Ez a Weiszenberger volt a katonája, ő intézett mindent. Megkapta az ukázt, hogy mit kell csinálni, és ő odament" - mondta. A műsorvezető kérdésére, hogy Zuschlag Jánostól kapta-e Weiszenberger László az utasítást, azt felelte: "persze, ez egyértelmű".

A férfi elmondta azt is, hogy a kapott támogatásból teniszpálya, kerítés, medence épült és megvalósult a térkövezés is. "Több minden valósult meg belőle, le is lettek ellenőrizve annak idején" - mondta. Kijelentette: az üzlettársa számolt el a 17,3 millió forinttal, így annak részleteiről nem nyilatkozik.

F. Károly a videofelvételről szólva elmondta: videokamerával és magnóval is rögzítette a beszélgetést, a hangfelvétel 60 perces, a filmfelvétel 40 perces. Arról nem kívánt beszélni, jelenleg hol van a hangkazetta. Azt mondta, még a videofelvétel elkészítése után nem sokkal ő is készíttetett másolatot, ami az irodában volt, az irodához pedig több embernek volt kulcsa. Vélekedése szerint azonban a videofelvételt más is lemásolta, és ezt a felvételt foglalta le a rendőrség Weiszenberger Lászlótól.

Fotó: MTI
Zuschlag és Weiszenberger egy a képviselőtestületi ülésen

"Nekem is volt kazettám és valószínűleg neki is volt (...) biztos kapta a társamtól vagy mástól, aki lemásolta a kazettát" - mondta. Az újságíró felvetésére, hogy amit nyilatkozott, azt bizonyítania is kell, kijelentette: "nem kell bizonyítani, ezek megvannak (...) én attól nem félek, hogy nem tudom bizonyítani". A műsorvezető kérdésére kijelentette: ellene nem folyik vizsgálat, állítja, nem adott csúszópénzt.

A Fidesz megszüntetné az egész hálózatot

A Fidesz eközben bejelentette: megszüntetné a kistérségi megbízotti hálózatot és a Nemzeti Fejlesztési Terv Házhoz jön rendszerét, ehelyett választott köztisztviselőkre bízná az uniós források menedzselését - jelentette be Pelczné Gáll Ildikó, az ellenzéki párt alelnöke.
 
A fideszes politikus szerint erre azért van szükség, mert ezeken a hálózatokon keresztül, felülről kiépített és központilag irányított rendszerben a szocialisták "lenyúlják" az uniós pénzeket. Mint mondta, ugyanilyen rendszerben nyúlják le a közpénzeket az ifjúsági támogatások és az egészségügy átalakítása esetében is. Kijelentette: a Zuschlag-eset nem egy "önálló kis sziget", hanem az egész egy része, sok ilyen ügy lehet még, nem tudni, hogy mennyi.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK