Megvezeti az aggódó szülőket a quad

Vágólapra másolva!
Több esetben a szülőket is megvezeti az eredetileg a rizsföldek bejárása kifejlesztett négykerekű terepmotor, a quad. Az [origo]-nak nyilatkozó motorkereskedő szerint néhányuk azt hiszi, a négy kerék a legbiztonságosabb, ezért akar quadot venni a gyerekének. Pedig a quaddal kis sebességgel is könnyű borulni. A kemény munkát igénylő gépekkel ezért nem lehet közúton közlekedni.
Vágólapra másolva!

Életkora miatt nem vezethetett volna quadot az a kilencéves kisfiú, aki belehalt sérüléseibe, miután szombaton felborult édesapja négykerekű terepmotorjával. Ráadásul közúton sem motorozhatott volna, a jármű ugyanis nem rendelkezett olyan differenciálművel, ami a közúti közlekedéshez szükséges - közölte az [origo]-val az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A rendőrség szerint a Magyarországon forgalomban lévő quadok többsége nem használható aszfaltozott úton.

Az eredetileg a japán rizsföldeken való közlekedésre kifejlesztett quadok többsége nem rendelkezik differenciálművel. Ez azt jelenti, hogy a kanyarban az egy tengelyen lévő kerekek nem egyforma sebességgel pörögnek, emiatt a belső, vagyis a kisebb íven forgó kerék kipöröghet. Mivel a jármű könnyen felborulhat, az ilyen típus nem használható aszfaltozott úton. A leginkább hobbi- és sportcéllal használt gépeket csak földúton lehet vezetni. Ez alól csak a differenciálművel ellátott változat a kivétel, ezekből azonban jóval kevesebb van.

Béza Dániel, a quadokat forgalmazó Agroquad ügyvezetője szerint a gépek sajátos használatáról a szülők is hajlamosak gyakran megfeledkezni. Több esetben előfordult: a szülők azért akartak quadot venni a gyerekeknek, mert azt gondolták, a négy kerék miatt biztonságosabb, mint egy motorkerékpár. A quad veszélye abban rejlik, hogy a vezetéséhez teljesen más gyakorlat szükséges, mint a motor vagy az autó irányításához.

A motorkereskedő szerint a jármű vezetése fizikailag annyira megterhelő, hogy még egy 90 kilós embert is megtornáztat. A gépet ugyanis a motortól eltérően nem lehet bedönteni a kanyarban, így ha a sofőr nem helyezi át a kanyar irányába a súlypontját, könnyen felborulhat. Egy quadtanfolyam után már el lehet boldogulni vele - tette hozzá Béza, aki szerint azonban 16 éves kor alatt semmiképpen sem ajánlott a jármű használata.

A rendőrség az [origo] kérdésére nem tudott válaszolni, hogy évente hány baleset fordul elő a járművel. A differenciálművel felszerelt változat ugyanis mérettől függően segédmotornak vagy motorkerékpárnak minősül, így a quaddal elszenvedett baleset egyszerűen motorbalesetnek számít. A differenciálmű nélküli quaddal borulók pedig ritkán jelentik, ha baleset történt velük. Ez kizárólag a súlyosabb balestek esetén történik meg, amiből a rendőrség szerint évi 4-5 fordul elő.